Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Blog | Hajrá Orosháza!

2012. Augusztus 19. 07:40, vasárnap

„Az orosházi közönség nagyon a szívemhez nőtt”

„Az orosházi közönség nagyon a szívemhez nőtt”

Ambrus József tavaly még az OFKSE csapatát erősítette, idén már Békésen űzi a kézilabdát. Az InfoOrosházának elmondta, hogy miért hagyta el az orosházi klubot és, hogy mennyivel könnyebb vagy nehezebb Békésen.

Ambrus József tavaly még az OFKSE csapatát erősítette, idén már Békésen űzi a kézilabdát. Az InfoOrosházának elmondta, hogy miért hagyta el az orosházi klubot és, hogy mennyivel könnyebb vagy nehezebb Békésen.

Ambrus József alias Dodi Veszprémben született, a kézilabdát is ott szerette meg. A veszprémi serdülő és ifi csapat oszlopos tagja volt, míg Szegedre nem került. Csongrád megyében két évet játszott, majd az orosházi csapathoz igazolt, ahol 4. hellyel sikerült zárni a bajnokságot a 2001-2002-es szezonban, majd a 2002-2003-as bajnokság zárásaként Magyar Kupa 3. hellyel büszkélkedhetett csapatával. „Jó szellemű csapat volt, a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Sajnos anyagi gondok merültek fel a klubnál és széthullott a csapat.” – mondta Dodi, aki Orosházáról Százhalombattára igazolt, majd Szigetvár és Debrecen következett.

„2009-ben kerültem vissza Orosházára. A város és a szurkolók újra orosházi mezben láthattak. Sikeres év volt, hiszen bajnokok lettünk. Ez nagyon kellemes emlék számomra. Orosházi színekben két NB I-es szezont játszottam, az orosházi közönség nagyon a szívemhez nőtt, majd a klub úgy döntött, hogy velem nem hosszabbít szerződést, amit nagyon sajnálok. Szerettem volna mind a rutinommal, mind a hozzáállásommal segíteni a csapatot, de jöttek a fiatalabbak és át kellett adni a helyet. Sajnos nem fértem bele a keretbe, pedig itt szerettem volna befejezni pályafutásomat egy szép búcsú keretében. A csapattól és az orosházi publikumtól szerettem volna elköszönni. De talán fogok még itt játszani. Úgy állapodtunk meg az elnökséggel, hogy ha történik egy komoly lesérülés a csapatban, vagy bármi, akkor újra van helyem itt. A klubbal korrektül váltunk el egymástól.„ – így emlékezik vissza az elmúlt két Orosházán töltött bajnokságra.

Dodi most a békési NB I/b-s csapatban játszik, ahol nincs egyedül orosháziként: Így kerültem Békésre – folytatja beszámolóját a játékos – Nem szeretném még abbahagyni, szeretek játszani. A békési klub nagy szeretettel várt engem, ahol az a cél, hogy a bajnokságon a 6. helyen szerepeljünk. A társaságból sok embert ismerek. Például Mohácsi Árpád és Molnár Zoltán. Annak különösen örülök, hogy régi orosházi csapattársakkal újra együtt játszhatom. (Kardos Róbert, Gazsó Péter és Kósa Balázs). Akik sokáig játszottak Orosházán, de most Békésen vannak, ők is megérdemelték volna a búcsút. Békésen sem elvárásban, sem az edzésekben nincs akkora nyomás. Könnyebbek az edzések is és ott is egy jó szellemű társaság kovácsolódik össze. Remélem jó évet fogunk zárni. – majd hozzá tette, hogy neki már nem maradt más feladata Orosházával kapcsolatban, mint szurkolni. „Hajrá Fiúk!”

Címkék: Kézilabda, OFKSE, sport

Véleményed van? Szólj hozzá!

További bejegyzések a blogban

2012. November 23. 08:01, péntek | Hajrá Orosháza!

9 éve Orosházán

Sándor Balázs (17) az Orosházi FKSE ifista jobbátlövője 9 éve kézilabdázik és a tanulást sem hanyagolja. Természetesen ő is profi karriert szeretne befutni, melyben a szülei is támogatják.

2012. November 16. 10:17, péntek | Hajrá Orosháza!

Benák Krisztián is bejutott a junior válogatottba

Tavaly Lászlai Szabolcs, idén pedig Benák Krisztián került be a junior válogatottba. Kifaggattuk, milyen érzés válogatottnak lenni és, hogy tud beilleszkedni új csapattársaihoz.

2012. November 12. 07:44, hétfő | Hajrá Orosháza!

Nagy Erik: Szeretnék majd egy profi csapatban játszani

Nagy Erik (16) már 8 éve kézilabdázik, tősgyökeres orosháziként. Bár egy évet kihagyott, de a posztja megmaradt, így az Orosházi FKSE ifjúsági csapatának kapujában erősíti az Orosházát.