Városlista
2026. február 28, szombat - Elemér

Hírek

2011. Augusztus 02. 14:45, kedd | Helyi sport
Forrás: www.oroscafe.hu

OFKSE

OFKSE

Hétfő délután elindult a felkészülés a kézilabdaklub junior, ifjúsági és serdülőcsapatainál.

Megkezdték az alapozást augusztus elsején az Orosházi FKSE utánpótlás együttesei a Táncsicsban. Mint ahogy arról korábban már hírt adtunk, a juniorcsapat edzéseit Füzesi Ferenc vezeti, az ifjúsági- és serdülőcsapat trénere Tatai Tamás lett. Füzesi Ferenc – akinek a szakmai iránymutatása mellett zajlik valamennyi korosztály edzésmunkája – korábban úgy fogalmazott, a már kialakult edzésmódszert, játékrendszert folytatják. Elmondta, céljuk továbbvinni a magas színvonalú munkát.

A hétfő délutáni találkozón az OFKSE elnöke köszöntötte a játékosokat, edzőket, szülőket. Rajki István elmondta, hogy az edzőcsere ellenére ugyanaz a munka megy tovább, mint eddig. A klub kiemelt feladatnak tartja az utánpótlás-nevelést, melyhez a feltételek adottak. Megtudtuk, több új fiatal is érkezett az egyesülethez, és folytatják Orosházán a sport mellett tanulmányaikat is.

A klub vezetése és az edzők is hangsúlyozták, fontos, hogy a sportpálya mellett az iskolában is sikeresen helyt álljanak a fiatalok, akikre a következő hetekben komoly felkészülés vár. Az alapozás után ezúttal is több bajnokságban szerepelnek majd. A felnőttek mellett a junior és az ifjúsági csapat játszik az NB I-ben, valamint a serdülőbajnokság és az Országos Ifjúsági Kupa mérkőzésein szurkolhatunk az Orosházi FKSE csapatainak.

Címkék: kézilabda, OFKSE

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 28. 15:00, szombat | Életmód

Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence

Tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, nyáron pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lehet a belföldi utazók leggyakoribb választása - közölte a Szallas.hu portál előfoglalási adatai alapján pénteken az MTI-vel.

2026. Február 28. 12:00, szombat | Belföld

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

2026. Február 28. 09:00, szombat | Belföld

Új magyar-szerb dízelvezetéket építenek

2026. Február 28. 08:55, szombat | Külföld

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.