Hírek
2012. Május 16. 09:30, szerda |
Helyi sport
Forrás: InfoOrosháza.hu
Nem jutottunk be az Erima országos döntőbe
Hétvégén zajlottak az Erima Országos Gyermekkézilabda Bajnokság U16 korosztályának országos elődöntője.
Három mérkőzést játszottak az OFKSE fiataljai, hiába volt a hazai rendezés, egy-két kulcs játékosunk hiányzása nem tette lehetővé a tovább jutásunkat.A három mérkőzésből egy győzelem kellett volna a tovább jutáshoz, hiszen az FTC-Pler csapata megsértette az igazolási szabályzatot, így a Százhalombattával vívtunk sordöntő mérkőzést, ahol egy góllal maradtunk alul 24-23-ra. Kijelenthető, hogy ezen korosztályban sajnos elég kevesen vagyunk, többnyire két évvel fiatalabbakkal töltöttük fel a keretet. Viszont elmondható, hogy a nevezett játékosokon kívül csak a kapusaink nem dobtak gólt, tehát mutatja, hogy jó úton járunk fejlődés tekintetében.
Tavalyi éven jóval erősebb korosztálynak sem sikerült bejutni, így nem vagyunk csalódottak e tekintetben. Összességében ezzel lezárult az Erima bajnokság, ahol egyesületünk minden korosztályban nevezett ( 8 korosztályban), ezzel 120 gyereket mozgattunk meg. Két országos elődöntőn, négy régió döntőn és négy megyei döntőn szerepeltünk. Ami kissé bánatot okoz, hogy egy-két csapatunk nüanszokkal maradt alul az országos elődöntőbe jutástól. A sérülések, betegségek, mindig rosszkor jöttek. Jövőre sikeresebb szezont szeretnénk elérni, legalább két csapat országos döntőbe jutás és két országos elődöntő a cél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 10:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres harcot
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott \"fegyveres harcot\" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. Május 01. 13:00, péntek | Életmód
OTP Ingatlanpont: az ingatlanpiacon lassul, de folytatódik az áremelkedés
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
