Hírek
2012. December 14. 20:27, péntek |
Helyi sport
Forrás: InfoOrosháza.hu
Fürednek nem hoz szerencsét az orosházi pálya

Tavaly is kikaptak a bajnoki szezon visszavágójában, idén is mi nyertünk hazai pályán,.
A mérkőzés első félidejében hiányzott a dinamika, lassúságunknak és egy gyenge védekezésünknek köszönhetően szinte végig csak szaladtunk az ellenfél után. A füredi vezetéshez hozzátett még, hogy a meccs elején több kiállítást kaptunk, mint a Balaton parti csapat játékosai, de kettős emberhátrányból is tartottuk a 1-2 gólos különbséget. A 29. percben egy remek bejátszással biztosítottuk az egyenlő félidei állást.
A második játékrész már lendületesen indultunk, védekezésünk is feljavult, támadásban gólerős helyzetben voltunk. Míg az ellenfél az első félidőben csak 3 gólos különbséget tudott szerezni, addig az orosházi csapat 7-re is feltornázta előnyét. Ekkor már nem volt kétség, megnyertük a meccset.
Orosházi FKSE-Linamar – Balatonfüredi KSE 27-24 (12-12)
2012. december 14. Orosháza, Városi Sportcsarnok
Vezette: Medve; Nagy
OFKSE: HERJECZKI; DUKIC 9; BALDA 6; BALI 5; Szabó; Mazic 3; Benmiloud 2; Bajusz 2; Kanyó 1; Morva 1; Raffai; Harsányi; Berta; Holpert; Lászlai; Maric
Edző: Füzesi Ferenc: „A második félidőben lendületes játékunknak köszönhetően nagyon fontos győzelmet arattunk.”
Balatonfüred góllövői: Törteli 1; Németh 2; O. Rio 3; Lelkes 2; Szöllősi 1; Pásztor 4; Kovács 2; Hornyák 8
Edző: Sótonyi László: „Azt gondolom, lendületes küzdelmet láthattunk fiatal csapatomtól, ez volt a maximum. A végére elfáradtunk.”
Hétméteresek: 4/4; 7/5
Kiállítások: 16 ill. 12 p.
Kizárás: O. Rio (szabálytalankodás - Balatonfüred); Kemény László (3x2 perc kiállítás – Balatonfüred); Berta Gábor (3x2 perc kiállítás – OFKSE)
Martin véleménye: A mérkőzés előtt mindkét csapat tudta, hogy aki győztesen jön le a pályáról, az egy nagyon mély gödörből mászik ki. Ennek megfelelően mindkét csapat görcsösen kezdett, amiből mi jöttünk ki rosszabbul. Sajnos hol vezettünk, hol pedig X volt. A második félidőben mintha kicserélték volna a csapatot, sorra növeltük előnyünket. Kiabáltuk is a lelátóról, hogy „Ez a csapatunk!”. A végén 27-21-nél egy kicsit kiengedtünk és ennek köszönhetően feljött a Füred, de ez már nem fenyegette a győzelmünket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul