Hírek
2017. Május 05. 15:05, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Fülemülék éjszakája országos sorozat május végéig várja a közönséget
A természetvédők az ország számos pontján, egész májusban várják madármegfigyelő programokkal, madárgyűrűzéssel az érdeklődőket a Fülemülék éjszakája sorozat keretében.
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy nem csak vidéken, de a nagyvárosokban és Budapesten is sok helyen lehet találkozni fülemülékkel, amelyeket egészen közelről, akár 4-5 méteres távolságból is meg lehet figyelni.
A program szerint a települések nagyobb bokros területeire hirdetik meg az eseményeket, és a késő délutáni találkozó után néhány kilométeres sétával "cserkészik be" a madarakat. A programok között sok helyen madárgyűrűzés is szerepel, ilyenkor megpróbálják kézben is bemutatni a fülemüléket.
Orbán Zoltán kiemelte, hogy a hideg tavasz miatt a fülemülék a szokásosnál 2-2,5 héttel később érkeznek, most jönnek az ország területére az első hímek, amelyeket a nőstények csak később követnek.
A szakember elmondta, hogy először a hímek foglalják a területet, majd az átrepülő nőstényeket hangjukkal csalogatják le a biztonságos bokrosokba.
A természetvédő arra is felhívta a figyelmet, hogy a fecskékhez vagy a fülemülékhez hasonló költöző madarak jelenléte a városokban azért is fontos, mert ezek a madarak kiemelt szerepet játszanak a kártékony rovarok elpusztításában is. Egy fecske vagy egy fülemüle Magyarországon való tartózkodása alatt nagyjából egy kilogramm rovart eszik meg, ha jönnek a fiókák, még ennél is többre van szükségük. "Úgy számoljuk, hogy ha az elmúlt 15 évben elveszett 800 ezer - 1 millió fecske Magyarországról, akkor az egy kilogramm rovarral számolva 800 - 1000 tonna rovar megmaradását jelenti" - figyelmeztetett a szakember.
Az ország mintegy 50 helyszínén megrendezett Fülemülék éjszakája részletes programjairól az MME holnapján lehet bővebben tájékozódni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
