Hírek
2012. Március 10. 20:29, szombat |
Helyi sport
Forrás: InfoOrosháza.hu, Fotó: Rádai Barbara
Az utolsó két perc döntötte el a meccs végeredményét
A mérkőzés során az 58. percig két-három gól különbséggel vezettünk a Kecskemét ellen.
Kecskemét támadásával indult a mérkőzés, ám első góljukra Kekezovicz gyorsan reagált, ám a mérkőzés során többször is remekelt. Az ellenféltől kétszer is megszerezte a labdát, majd egyéni akcióval sikerült gól szereznie Orosházának. 9-5-re állt az orosházi csapat, mikor a kecskeméti edző időt kért. Herjeczki Balázs a meccs elejétől kezdve kitűnően fogta a lövéseket. Az első félidőben végig vezettünk két-három góllal, így félidei állás 14-12 volt Orosháza javára.
A második félidőt Mazic Milán góljával kezdtük és nem állt meg a csapat, sorra lőttek a vendégek kapujára. A 45. percnél Kecskemét hosszas próbálkozása után Szikora Attila remekül védte az ellenfél lövéseit. Az 57. percben Füzesi Ferenc kért időt, hiszen a csökkenő gól előnyünk miatt már a szurkolók is feszültebb hangulatba kerültek, ám a kecskeméti csapat a végjátékra tette a hangsúlyt. Az utolsó két percben három gólt kaptunk. A végeredmény 26-27 Kecskemét javára.
Orosházi FKSE Alexandra – Kecskemét KSE 26-27 (14-12)
OFKSE: SZIKORA; HERJECZKI; KEKEZOVICZ 6; DUKIC 7; MAZIC 6; Ambrus 1; Raffai; Berta; Gazsó; Pál; Benmiloud; Maric; Balda 2; Bali 1; Frey 3; Kovács.
Edző: Füzesi Ferenc: „A végjátékban buktuk el a fegyelmezetlen játékunk miatt.”
Kecskemét KSE: Árki; Nagy; Kiss; Bajusz 1; Bakos 6; Temesvári 2; Szabó 7; Huszti; Antal 2; Kupcsik; Varsandán M. 5; Tóth; Varsandán Á.; Dobó 4.
Edző: Avar György: „Végig fej-fej mellett haladtunk. Azt gondolom, hogy a végjátékra helyeztük a hangsúlyt.”
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.












