Hírek
2012. Augusztus 14. 19:56, kedd |
Helyi sport
Forrás: InfoOrosháza.hu
A figyelmetlenség miatt vesztettünk
Az délelőtti győztes mérkőzés örömét elvitte a délutáni veszteség. Fizikailag még kitartottak a fiú, szellemileg viszont a fáradság jelei mutatkoztak.
Az egész meccs alatt sokszor adtuk el a labdát, kihagytunk helyzeteket és a kaput is nehezen találtuk el. Az első félidőben 1-1 góllal voltunk csak lemaradva, ezt a szoros állást egészen a félidő végéig tartani tudtuk. Füzesi mester 8-10-nél kért időt, a fiúk ezt a gél gólos lemaradást a félidő végig tudták megtartani, így lett 14-16 az állás.
A második félidőben már három góllal is vezettek a ceglédiek, ám Bali Richárd akciójával egyenlíteni tudtunk 22-22-re. A második játékrész 18. percében Mazic Milán góljával átvettük a vezetést, bár ez az előny nem tartott sokáig. A végjátékban már tisztán látszott, hogy ezt a meccset nem nyerjük meg, a fiúk látszólag mentálisan máshol jártak. A végeredmény: 27-30.
Orosházi FKSE – Alexandra – Cegléd KKSE
OFKSE: Herjeczki; Raffai; Bali 5; Maric; Berta; Bajúsz 1; Balda 6; Dukic 1; Mazic 6; Morva; Benmiloud 1; Kovács; Benák 6; Hájja.
Edző: Füzesi Ferenc: „A délelőtti mérkőzést a győzelem menti, de a délutánit a győzelem se tudta menteni. Se a védelem, se a támadás nem ment, kellemetlen stílusú csapattal játszottunk és a csapat hozzáállása Ceglédhez is elgondolkodtató.”
Cegléd: Iglesias; Lengyel; Lakos; Hódi 1; Pocsai 7; Antal 1; Takács; Bíró 6; Varga 3; Tóth 2; Lepsényi 3; Bányai; Gyuris 5; Rodni 2; Benke.
Edző: Kökény István: Mindkét mérkőzés nagyon hasznos volt, A délelőttire nem tudtunk rendesen felkészülni, csak futottunk az eredmény után. A délutáni fejben is jobb volt, a kapus teljesítmény és a játékosok is jobban felkészültek, ez eredményezte hogy pár gólos különbséggel győzelmet arattunk.”
Hetesek: 1/1; 4/2
Kállítások: 0 ill. 2 perc.
A délelőtti mérkőzés eredményét itt olvashatják!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
