Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Sport

OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14)

2012-10-21 12:00:52

A játék előtt Macskaski Markót üdvözölhettük a felnőtt keretben, majd az első félidőt dinamikusan indították a fiúk. Mazic Milán azzal kezdte, hogy Perezt lefogta, ennek persze a szurkolók is hangot adtak. Nem csak, hogy teli volt a csarnok, de óriási ovációval bíztatták az orosházi játékosokat. A magas veszprémi játékosok alacsonyan dobálták a labdát, így Kanyó Ádám, Holpert József és Berta Gábor is könnyen elvette tőlük Orosháza javára. Ám a lerohanások nem voltak mindig eredményesek, Fazekas szokásosan jól teljesített a kapuban. A mi kapusaink is többször lettek emlegetve, hiszen kimagasló teljesítménnyel védtek, többek közt Herjeczki Balázs Császár és Ivancsik T. hetes próbálkozását hárította el. A 16. percben Balda Ákos góljával egyenlítettünk (6-6), majd szintén Baldának köszönhetően átvettük a vezetést a 25. percben(10-9). Kissé hektikus volt az első játékrész, hiszen míg az elején a felzárkózásra törekedtünk, a közepén vezettünk, a végén pedig egy góllal maradtunk alul a neves Veszprém ellen. Első félidő eredménye: 13-14

A második játékrész első labdaszerzésnél elfelejtettünk kimenni a pályára, ezért gyorsan kaptunk is egy gólt. További figyelmetlenségek miatt 4-5 gólos különbség is kialakult a két csapat között. Ennek ellenére Benák Krisztián, Maric Dusan és Lászlai Szabolcs is kiemelkedően játszottak, remek gólpasszaikból értékesítettek csapattársaik. Benák akcióba lendült és az Alilovicnak szánt hetese után még egy szép góllal örvendeztette meg a szurkolókat. Végeredmény: 25-33

Fotó: Benák Ágnes

OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14)
OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14) OFKSE-Linamar - MKB Veszprém 25-33 (13-14)