Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2013. Február 26. 10:17, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Többen dolgoznak többen, de ugyanannyi a munkanélküli

Többen dolgoznak többen, de ugyanannyi a munkanélküli

A foglalkoztatottak létszáma 2012. november-2013. januárban 3 millió 855 ezer fő volt, 39 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, de ugyanannyi a munkanélküli - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A jelentés szerint a vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 855 ezer fős létszáma 1,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg 54 ezerrel elmaradt az előző 3 havi - október-decemberi - átlagtól.

A szezonális csökkenést felerősítette, hogy januárban a közfoglalkoztatásban részt vevők száma mindig alacsony. A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 822 ezer főre nőtt 2012. november-2013. januárban, a korcsoportba tartozó népességen belül 57,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,1 százalékpontos emelkedésnek felelt meg - közölte a KSH.

A munkanélküliek létszáma 486 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 11,2 százalék volt 2012. november-2013. januárban – áll ugyancsak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.
A jelentés szerint a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta a férfiak esetében emelkedett, a nők körében pedig kismértékben csökkent. A munkanélküliek 486 ezer fős létszáma 12 ezer fővel haladta meg az előző év azonos időszakit, a 11,2 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal magasabb az előző évinél, a változás a mintavételi hibahatáron belül maradt - közölte KSH.

Címkék: foglalkoztatás, munka

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi

Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport

Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.