Akkor egy kicsit elmélkedjünk ezen a kérdésen. Kétféle válságot tudunk megemlíteni. Az egyik a gazdasági, a másik pedig az erkölcsi háttérrel rendelkező válság.

Gazdaságilag most nem fogjuk elemezni a dolgokat, hiszen ahhoz elég sok mindent kéne ismerni. Vizsgálódjuk az értékrendek között. Láthatjuk és érzékelhetjük, hogy fiataljaink gondolkodásmódja, hozzáállása a dolgokhoz nagy fordulatot vett. Itt nem akarok beszédileg a foszlányaira szétszaggatott nyelvi panelre kitérni, hogy: „Bezzeg a mi időnkben.”

Ez a probléma mindenképpen komplikált és összetett. Minden a szülők gondoskodásáról és neveltetéséről szól. Kik a jó szülők? Azok, akik nem azt hiszik, hogyha mindent megadnak gyermekeiknek, akkor ezzel kifejezik a szeretetet. Ez lényegében pár százalékában egyik formája a kifejeződésnek, csak külsőségnek számítanak. Az ifjúság szeretetre vágyik, amit lényegében nem kapnak meg, és a világ által kínált különböző eszközökhöz folyamodnak. Elkezdenek dohányozni, drogozni, és hagy ne soroljam tovább.
Jó útra vezet ez a hozzáállás? Semmiképpen sem. Vegyük példának, hogy megőrülök a csokiért, és engem nem tud boldoggá tenni más, csak ez. Bemegyek a boltba, veszek egyet, aztán megeszem. És utána mi lesz, meddig tart a látszólagos boldogságom? Na, ez a pillanatnyi állapot, ami elmúlik, és az ember folyamatosan keres-keres, mi adja majd neki a hosszabb boldogságot. De aztán beleun, és ráeszmél, hogy valójában elment az egész élete!
Fontos, hogy magunkat el nem veszítve a legtökéletesebb szeretetet keressük, magát az Urat! S megérezzük, hogy ő tud csak békét adni a lelkünkbe és a szívünkbe.

Egy szegényesnek látszó faluban két család között óriási társadalmi különbségek voltak. Az egyik öreg, rozoga házzal és kevés pénzzel rendelkező paraszt, míg a másik gazdag grófszármazású volt.
A családokban lévő két gyerek folyamatosan eljárt egy közösségbe, ahol különböző témájú beszélgetéseket bonyolítottak le. A gróf természetesen számos könyvet elolvasott, még azt is, ami nem volt rá jó hatással. A puritán körülmények között élőnek egyetlen könyve volt, amit már ronggyá olvasott, s az nem volt más, mint Jókai Mórtól Az aranyember című regény, amit minden egyes újra olvasás után annyira élvezett, mintha először olvasta volna. Mindig vett benne észre újabb fordulatokat. Egyik csoportbeszélgetésen az volt a téma hogy: „Az a boldog, akinek mindene megvan, vagy aki szegény, és ránézésre semmije sincs?!”
Persze a gróf egyből rávágta, hogy nekem mindenem megvan, és bármikor mondom a szüleimnek, akkor már rögtön kapom is. A másik fiú erre nagyon elkeseredett lett, hogy neki semmije sincs. Hirtelen eszébe jutott a regény, amit már nagyon sokszor elolvasott. Elkezdte az elejétől a végéig mesélni és mindenki megdöbbent. A gróf is meglepődött milyen gondolatmenetet bonyolított le ez a kisfiú. „Hiszen nem is olvasott, gondolta magában.”
S a szegény fiú ezzel zárta a mondanivalóját: „Ebben a szegénységben van a gazdaság, ebben a magányban van a társaság.”
S végül a gróffal nagyon jó barátok lettek, s mindenét megosztotta vele.

Ez a történet arra akar rávilágítani, hogy nem jelent semmit, ha az embernek sok pénze van, mert az csak a megélhetést biztosítja. Azt nem tagadom, hogy természetesen kell, de ezen, semmiképp nem szabad görcsölni, hanem lépni kell, s ha az Úr szeretetében vagyunk, akkor ezt meg fogja adni nekünk, csak hinni kell benne. Hiszen a Rómaiakhoz írt levélben olvashatjuk, hogy az Istent szeretőknek mindent a javukra válik. Saját életpéldánkon keresztül is szólíthatunk meg embereket és taníthatjuk őket a jóra. S ha értékeket adunk át, esetleg csak egy pár szóval vagy mondattal, akkor az is értékes lesz, akinek adtuk, s mi is ez által. Végezetül törekedjünk arra, hogy ne engedjük, hogy legyőzzön a rossz, hanem mi győzzük le a rosszat jóval!

Pintér Bálint