Hírek
2012. Szeptember 04. 14:36, kedd |
Helyi
Forrás: Békés Megyei RFK
Tanévkezdés Zebra Zsarukkal

Országos program végrehajtásával és megyei kezdeményezéssel is igyekszik erősíteni a gyermekek biztonságát a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.
Az ORFK – OBB 2008-ban indította el „Az iskola rendőre” elnevezésű bűn- és baleset-megelőzési programját, Békés megyében pedig a most kezdődő tanév már a hetedik, amikor a gyalogátkelőknél Zebra Zsaruk segítik a kisdiákokat. Emellett a rendőrség a Szuperbringa programmal is a diákok biztonságos közlekedését igyekszik elősegíteni.
Fokozott figyelem, Zebra Zsaruk az átkelőknél
Szeptemberben a tanítás kezdete előtti és befejezése utáni időszakban 21 iskolánál fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani, 20 intézménynél pedig polgárőrök segítik a közlekedőket. A Zebra Zsaru program keretén belül a megye 11 általános iskolája előtt, a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél minden reggel 7 óra 15 perc és 7 óra 55 perc között egyenruhás gyermekek és rendőrök együtt segítik az úttesten való biztonságos átkelést.
Szuperbringa Program
A program a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedéstudományi Intézet, és az ORFK-OBB együttműködése keretében valósul meg. Szeptember hónaptól kezdődően az iskolarendőrök az oktatási intézményekben vizsgálják át a gyermekek által használt kerékpárokat. Megnézik, hogy a diákok által használt biciklik megfelelnek-e az előírásoknak, alkalmasak-e a biztonságos közlekedésre.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a megye 16 általános iskolájában hirdeti meg a „Szuperbringa” programot. Ennek keretében az iskola 5. osztályos tanulói részére a közlekedési hatóság szakemberei az iskola rendőrével közösen a tanév során 12 órában (6 x 2) játékos előadás-sorozat keretében hívják fel a gyermekek figyelmét a helyes közlekedési magatartás-formákra és a szabályok betartásának fontosságára.
A program célja, hogy az egyenruhás rendőrök által tartott előadások, melyek elsősorban a kerékpáros közlekedés szabályaira, a kétkerekű jármű technikai kezelésével kapcsolatos ismeretekre épülnek, megerősítsék a gyermekekben az eddig tanultakat, és hasznos kiegészítői legyenek az iskolai tananyagnak.
Az előadás sorozat végén a diákok vizsgát tesznek, amely elméleti és gyakorlati részből áll. A sikeresen vizsgázó gyermekek szuperbringa kerékpáros igazolványt kapnak.
Az iskola rendőre
Békés megyében 96 általános iskolában és 10 középiskolában 97 iskolarendőr teljesít szolgálatot. Aziskola rendőreszülői értekezleteken hívja majd fel a figyelmet a biztonsági öv használatának, a szabályok betartásának és a személyes példamutatásnak a fontosságára. Emellett a tanév során folyamatos kapcsolatot tart a tantestülettel és a szülőkkel, akik jelezhetik felé az iskola, valamint az iskola környékének rendjével kapcsolatosan felmerülő problémákat. Szeptember hónapban pedig az általános iskolák első osztályos tanulóinak üzenőfüzettel kedveskednek az iskolarendőrök, melyben a gyermekek és a szülők is számos hasznos információt találnak.(a kiadvány címlapja és bevezetője az alábbiakban letölthető)
A rendőrség ezúton is kéri a szülőket, hogy ügyeljenek a szabályok betartására! Ha gyermekeket visznek, használják az életkoruknak megfelelő biztonsági eszközt. Az iskolák környékén pedig legyenek körültekintőek, óvatosak. Igyekezzenek időben elindulni otthonról, mert a sietség figyelmetlenséghez, a figyelmetlenség pedig balesethez vezethet. - közölteVargáné Szombati Andrea aBékés Megyei Rendőr-főkapitányságsajtószóvivője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.