Hírek
2019. Augusztus 10. 13:03, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Sorban állás közben feldühödtek és rendőrökre támadtak
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két török férfit – apát és fiát –, mert rátámadtak a jogszerűen intézkedő röszkei határrendészekre – tájékoztatta a Központi Nyomozó Ügyészség szombaton az MTI-t.
A Németországban élő török család augusztus 6-án a röszkei autópálya-határátkelőn kilépésre várakozott. Egyikük szóváltásba keveredett egy motorossal, aki megpróbált eléjük kerülni a sorban, és az öklét rázta a feje közvetlen közelében. Egy rendőr felszólította, hogy hagyja ez abba, és közben eltolta a motorostól. A feldühödött vádlott azonban az őrmester, majd egy másik rendőr ruháját is megragadt, és maga felé kezdte húzni őket, egy harmadik határrendésznek pedig leszakította a rendfokozatjelzőjét. A másik vádlott közben megpróbálta a rendőröket eltolni az apjától.
Az őrizetbe vett két török férfi elismerte bűnösségét, az ügyészség pedig két nap múlva már bíróság elé is állította őket.
A Szegedi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a vádlottakat egy év két hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és egy évre kiutasította őket Magyarország területéről. Az ítélet jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
