Hírek
2025. Október 20. 08:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Rétvári Bence: a teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé
A teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
A változás fő nyertesei a gyerekek, mert így rájuk több figyelem hárul - emelte ki az államtitkár.
Tájékoztatása szerint az egymillió forint feletti fizetéssel rendelkező 6008 pedagógus közül 2189 nem vezető beosztású, 2014 igazgató és 1805 igazgatóhelyettes.
A tanári béremelés tavaly 32,2 százalékos, idén januárban 21,2 százalékos mértékű volt. Ezt növelte az idén szeptembertől folyósított teljesítménybér. Ez az igazgatók értékelése alapján megállapított teljesítményértékelés után járó illetményemelés. Az első megemelt bért október első napjaiban kapták meg a tanárok, tanítók - ismertette.
Az államtitkár hangsúlyozta: négy év alatt megduplázódott a tanárok, tanítók, óvónők bére. A történelmi léptékű béremelésnek köszönhetően a tanári átlagbér idén eléri a 850 ezer forintot.
Jelezte, hogy a béremelés folytatódik: januárban annyival fognak emelkedni a tanárbérek, amennyivel a diplomás bérek emelkedtek.
Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy a magyar családok gyermekeit olyan tanárok tanítsák, akik anyagilag is megbecsülve érzik magukat.
Ma már biztosabb a tanárutánpótlás is, mert a megemelt fizetés több ezer pedagógust és új fiatalt vonzott a tanári pályára. A minőségi bérpótlék pedig a legjobbak pályán tartását segíti, ami a jövő nemzedék iskolai nevelése szempontjából kulcsfontosságú
- írta a politikus.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld
Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor
Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
2026. Március 22. 09:39, vasárnap | Belföld
Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását
2026. Március 22. 09:35, vasárnap | Belföld
A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt
A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
