Hírek
2019. Március 08. 07:49, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Nem a mi hétvégénk volt! - VIDEÓVAL

Sajnos egy vírus, ami a csapat néhány tagján átment, vetett véget a Várkonyi-Makai páros versenyének a 8. Kumrovec Rallye-n. Nagyon készültek, de már a pénteki shakedown-on előjött és másnapra sem jött helyre Szabi.
Várkonyi Szabolcs:
Szavakat nem találok rá, ami történt, pedig minden jó volt, remek idő, remek pályák. Aztán már a shakedown-on rosszul éreztem magam, az esti gyorsokat is csak azért tudtam végig csinálni, mert volt köztük 2 óra szünet, amit fekvéssel töltöttem. Mint este megtudtam, a csapat más tagjai is ágyban és egyéb elfoglaltságokkal, lázasan töltötték a délutánt.
Reménykedtem benne, hogy másnapra elmúlik, reggel egész jól is éreztem magamat, de sajnos az autó erőhatásait nem bírtam, így nagy bánatomra szinte csak lépésben tudtam teljesíteni az első két szakaszt, így a csapat a kiállás mellett döntött, nem akartunk feleslegesen és értelmetlenül nagyobb kárt okozni, meg a nagyon keskeny úton másokat feltartani!
Makai Gergely:
Benne van ez is a versenyzésben. Nagyon vártuk már az első versenyünket az évben, készültünk rá, jó itinert tudtunk írni. A többit már Szabi elmondta, felelőtlenség lett volna kockáztatni. Ketten ülünk az autóban, ha velem lett volna valami, akkor is ez a döntés született volna. Szeretnénk megköszönni a csapat munkáját, ismét minden profi szinten zajlott, fantasztikus autót kaptunk és sajnáljuk, hogy nem tudtuk befejezni a versenyt. Next time!
Partnereink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Droidx, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Riwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Horsens Partners Kft., Castrol, Levi-metal Kft., Aqua-Start Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport
Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái
A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.
2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak
Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.