Hírek
2013. Február 05. 11:29, kedd |
Helyi
Forrás: infooroshaza.hu
Orosházáról tömegek mennek a gyulai Fidesz elleni tüntetésre

Akkora már az elégedetlenség, hogy különösebb szervezés sem volt szükséges, az emberek mozdulnak maguktól. Sok orosházi lesz Gyulán a Fidesz elleni tüntetésen – mondta el Varga Zoltán MSZP-s képviselő.
Az MSZP mindent meg fog tenni azért, hogy 2014-ben leváltsa ezt a kormányt, és olyan kerüljön a helyére, amely valóban az emberekért dolgozik. A Fidesz nem azt csinálja kormányon, amire felhatalmazást kért, illetve, nem azt, amit hittek-reméltek az emberek, hogy majd csinálni fog. Itt Békés megyében is becsapták az embereket – mondta Varga Zoltán, MSZP képviselő.
Nincsenek munkahelyek, csak a közmunkával szépítgetik a statisztikákat, de erre pedig csattanós válasz az Éhségmenet. A minap a fogadóórámon mondta egy középkorú úr, hogy neki nem egy millió munkahelyre lenne szüksége, az ő számára elég lenne egy is, azaz dolgozna ő, ha tudna, de nincs. A Fidesz-frakció ma Gyulán tartja a kihelyezett ülését, a legtermészetesebb volt, hogy a demokratikus ellenzéki pártok a gyulai civil Kobak Klubbal karöltve egy közös demonstrációt szervezzenek, nem „zavarva” a Fidesz megbeszélését. (Mint ismeretes a Terrorelhárítási Központ a rendezvénynek helyet adó szálloda környékét másfél kilométeres körben lezárta − a szerk.)
A ma délután 16.30-kor kezdődő tüntetésre az orosházi választókerületből is sokan menni fognak, hogy meghallgassák a szónokokat, az MSZP részéről Szanyi Tibor, az országos elnökség tagja fog beszélni. Tapasztaltam, hogy sokan az ismerőseiket hívták, hogy autóval elviszik. Akkora már az elégedetlenség, hogy ehhez különösebb szervezés sem volt szükséges, úgy látom, az emberek mozdulnak maguktól. Az MSZP mindent meg fog tenni azért, hogy 2014-ben leváltsuk ezt a kormányt, és olyan kerüljön a helyére, amely valóban az emberekért dolgozik – zárta szavait Varga Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője, a szocialisták Békés megyei elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.