Hírek
2012. Március 01. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Orosházára látogatott a Comenius program ír delegációja
Orosháza Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Tempus Közalapítvány Comenius régiós együttműködésen.
A program célja, hogy támogassa az országok regionális és helyi oktatási hatóságainak együttműködését, segítse az ezen intézmények által képviselt régiók közötti tapasztalatcserét vagy akár a közoktatás bármely területének fejlesztésére irányuló törekvését.
Szükségesnek látszott megteremteni a pedagógiai jellegű tudástranszfer intézményesített feltételeit, amelyek egyaránt szolgálják a régión kívülről származó innovációk befogadását, ezeknek, illetve a régión belül megszülető kezdeményezések továbbítását és az itt felhalmozott tapasztalatok továbbadását határokon belül illetve azokon túl is.
Orosháza partnere az együttműködésben az írországi Cavan megye oktatási központja és a hozzá tartozó intézmények. A projekt az informatika-oktatás fejlesztését tűzte ki célul. A program segítségével a tanítási és tanulási tevékenységek folyamatosan gazdagodnak és fejlődnek a változatos IKT módszerek használatával. Ezek hatékonysága csak az újonnan kifejlesztett tantervek, innovatív hardver és szoftver alkalmazások kiaknázásával növelhető.
Írországnak nincs olyan központi informatika tanterve, amely összhangban van más tantárgyakkal, mialatt a magyar partner mind az általános mind a középiskolai szinten magas színvonalú tantervvel rendelkezik. Másrészt a Cavan VEC az informatikai innovációk élére állt a módszertani megújulás és a saját fejlesztésű szoftver szolgáltatások alkalmazásának tekintetében. Ezekre a fentebb említett területekre terjed ki a közös projekt.
A pályázat keretében a városnak lehetősége nyílik jelentős eszközfejlesztésre, szakemberek tanulmányi útjának biztosítására és az ír kollégák fogadására, hogy személyesen oszthassák meg tapasztalataikat konferenciákon és kerekasztal beszélgetéseken. Városunkból a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tudásközpont Székhely- és Vörösmarty Tagintézménye és a Justh Zsigmond Városi Könyvtár segíti az önkormányzat munkáját. Ezek az intézmények a megelőző időkben jelentős tapasztalatokra tettek szert a különböző projektek tervezése és végrehajtása, valamint a minőségbiztosítás területén, így képesek arra, hogy a továbbiakban ne pusztán csak a saját megújulásukat menedzseljék, hanem a megszerzett know how-t átadva az átalakulás katalizátorai legyenek.
Szükség van olyan nemzetközi együttműködésre, mely támogatja és áthatja a jövőbeni jó gyakorlatokat, amelyek folyamatosan biztosítják az IKT módszerek és szoftver alkalmazások beintegrálását az oktatás folyamatába. Ez a pályázat lehetőséget biztosít a folyamatban lévő informatikai fejlesztések előtérbe helyezésére az IKT tantervek, a tanítási módszerek, a technikai támogatások és szoftvereszközök kölcsönös megosztásával.
2012. február 27-én érkezett meg az ír küldöttség, hogy személyesen tájékozódjanak a városunkban folyó magas színvonalú IKT oktatásról. A program keretében a Vörösmarty tagintézményben szakmai napon vettek rész, ahol a bemutató informatika órák után előadásokat hallgattak meg a tehetségek korai felismeréséről és fejlesztéséről, az informatika modulrendszerű tanításáról és a tehetséggondozás lehetőségeiről a médiaoktatásban. A Justh Zsigmond könyvtárban folytatódott tovább a szakmai program, melyen a könyvtár OPAC rendszerével ismerkedhettek meg.
A TMKIT Székhelyintézményben az angol tagozatos tanulók bemutatóórán ismertették meg a vendégekkel hazánk nevezetességeit, majd az iskola stúdiójának működéséről kaptak tájékoztatást az ír szakemberek. Az eltelt 3 napban sikerült bemutatnunk a városunkban folyó sokszínű informatika-oktatást, illetve az IKT használatának más területeit is.
Reméljük, vendégeink hasznosnak találták az itt eltöltött időt, és tapasztalatokkal gazdagodva térnek haza.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
