Hírek
2012. Április 04. 13:09, szerda |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Nyolcadik hely Eu-ismeretből
A TMKIT csapata a 141 jelentkező csapatból 8. helyezést ért el Székesfehérváron március 31-én, a Mi Európánk című vetélkedőn. A csapat tagjai egy kárpátaljai kirándulás részesei lesznek.
A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért Társulás, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség valamint a Pécsi Tudományegyetem BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke hirdette meg „A mi Európánk” című vetélkedőt a magyarországi, és a határon túli magyar középiskolásoknak.
A verseny célja, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket térségünk Európában betöltött szerepéről, saját lehetőségeikről és egymásról, ezzel is elősegítve a közös értékek továbbélését.
A verseny célja, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket térségünk Európában betöltött szerepéről, saját lehetőségeikről és egymásról, ezzel is elősegítve a közös értékek továbbélését.
A vetélkedő témakörei: általános EU ismeretek, (2011 – Az önkéntesség éve, 2012 – Az aktív időskor európai éve) fontos témák: versenypolitika, az EU költségvetése, emberi és polgári jogok, környezetünk, fogyasztóvédelem, energia, foglalkoztatás, ország-ismeret (kultúra, földrajz, népszokások, ünnepek, gasztronómia, sport), stb.
A vetélkedő nyelve a magyar, egyes feladatoknál azonban a német ill. angol nyelv.
A vetélkedőre 3 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezhettek. Magyarországról és a határon túli középiskolákból 141 csapat jelentkezett. A TMKIT-ből 6 csapat indult a megmérettetésen: 2 csapat a 10. B osztályból, 2 csapat a 12. B osztályból és 2 csapat a 9/8. osztályból.
A vetélkedő 3 internetes fordulóból, valamint a döntőből állt, melynek helyszíne Székesfehérvár. Az első három forduló 2011. december 6 és 2012. február 16 között zajlott. Az internetes feladatok megoldásáért kapott pontszámok alapján 16 csapat került a döntőbe. A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Triumviratus.oh csapata (Rácz Erik, Rafael Bence, Simon Tamás) a 141 jelentkező csapatból 8. helyezést ért el az országos döntőn 2012. március 31-én Székesfehérváron. Szaktanáruk Seres Erzsébet történelem szakos tanár, és Kiss László a földrajz tantárgy tanára. A csapat tagjai és felkészítő tanáruk 2012. július elején egy kárpátaljai kirándulás részesei lehetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
