Hírek
2021. Március 11. 14:06, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: katasztrófavédelem
Nem érintett Covid-osztályt a székesfehérvári kórháztűz
Nem érintett Covid-osztályt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban keletkezett tűz, az oltóponton és a Covid-ellátás működésében nincs fennakadás
- közölte Bucsi László, az intézmény főigazgatója a katasztrófavédelemmel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Szabó-Bisztricz Anett, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy hajnali negyed három előtt néhány perccel automatikus tűzjelzést kaptak a kórház beépített tűzjelző rendszeréről, amit a távfelügyelet telefonon megerősített.
A százados közlése szerint az ötödik emelet egyik kórtermében a mennyezetre szerelt két tévékészülék lánggal égett, majd leszakadt a helyéről. Az épületből 128 embert mentettek ki, egyikük sem sérült meg.
Bucsi László elmondta, hogy a napokban az ötödik emeletre is vissza tudják költöztetni a betegeket, a kiürítésben érintett felsőbb szinteken már újra zavartalan a betegellátás.
A főigazgató úgy fogalmazott: "a Covid egy nagy púp és mellé kaptunk még egyet, a tűzesetet".
Szabó-Bisztricz Anett közölte, hogy a tévékészülékek mellett alkatrészek és vezetékek is égtek, a tűzoltók porral oltóval fékezték meg a lángokat.
Hangsúlyozta, hogy az elsőként kiérkező tűzoltóegységeknek az életmentés volt az elsődleges feladata, ezért légzőkészülékben felrohantak az emeletre, majd a sűrű füstben a mentést addigra már gyorsan és szakszerűen megkezdő kórházi dolgozókkal közösen elkezdték a betegeket menteni, többségüket ággyal együtt kitolni a kórtermekből. Hozzátette, ezt követően a felsőbb szintekről is kimenekítették a betegeket a kórházi dolgozók, a katonák és a rendőrök segítségével.
A szóvivő elmondta azt is, hogy mindössze egy kórházi dolgozó sérült meg könnyebben a belélegzett füsttől. Jelezte, hogy tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják a tűz keletkezésének okát.
Nyakas Eszter ápolási igazgató szerint a kórház jól vizsgázott, riasztási rendszerük kiválóan működött. Mint mondta, ő maga is perceken belül a helyszínre ért és azonnal megkezdték az evakuálást a második szintre, ahol előző este ürítettek ki egy osztályrészt.
Kiemelte, hogy a szakdolgozók és a beteghordók példásan helytálltak, különösen azok, akik a füsttel teli kórteremből is kihozták a betegeket és velük maradtak mindaddig, amíg a tűzoltók irányításával a folyosókról levitték őket az alsóbb szintre.
Jelezte, hogy a hajnali takarítás után a betegek visszatérhettek kórtermeikbe, az ötödik emeleten azonban csak egy tisztasági festést követően, napokon belül kezdődik újra a betegellátás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.