Hírek
2013. Március 18. 10:09, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
NAV: március 20-ig kell átadni a munkáltatónak az adókedvezmény-igazolásokat

Március 20-ig, vagyis szerdáig kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével.
Évről-évre legalább 650 ezren döntenek úgy, hogy munkáltatójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével. Azok is választhatják ezt a bevallási módot, akik adókedvezményt érvényesítenek. Azonban, ha azt szeretnék, hogy adókedvezményeiket a munkáltató figyelembe vegye, március 20-ig át kell adniuk erre vonatkozó nyilatkozataikat.
Ügyelni kell arra, hogy a gyermekeik után járó családi adókedvezményről a munkáltató is tudjon - írja a NAV. Ha valaki tavaly év elején nyilatkozott erről, akkor már az adóelőleg levonásakor figyelembe vette ezt a munkáltató. Azonban annak érdekében, hogy a törvény által jogosan járó adókedvezmény ténylegesen is csökkenthesse a fizetendő közterheket, nem árt tisztázni, hogy minden hónapban levonta-e a munkáltató az adókedvezményt.
Ha valaki önkéntes kölcsönös pénztár tagja, erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatát is adja át március 20-ig munkáltatójának.
Ha az adózó szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, akkor a kiválasztott civil szervezet adószámát, illetve egyház (vagy Nemzeti Tehetség Program) technikai számát tartalmazó rendelkező nyilatkozatát is ki kell töltenie - ismerteti az adóhivatal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.