Hírek
2012. Október 18. 19:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Milyen a választási regisztráció?
Az LMP szerint káros, felesleges, alkotmányellenes és őrültség, de a járókelők is elmondták véleményüket.
Csiba Katalin és Heltai László az LMP szóvivői október 18-án Orosházára látogattak, ahol többek között a választási regisztrációról, helyi és országos ügyekről, valamint az LMP eddigi munkájáról beszélgettek az érdeklődőkkel.
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a választási regisztráció alaptörvénybe emelésének szándéka nyílt színvallás amellett, hogy a Fidesz nemcsak az előző alkotmányt, hanem a saját alaptörvényét “sem veszi semmibe”.
Az utcai fogadóóra előtt rövid sajtótájékoztató keretében Heltai László nyilatkozott szerkesztőségünknek. Megindokolta, hogy a választási regisztráció miért káros. Elmondása szerint 10-15%-al kevesebb lesz a választási részvétel, mellyel elérik, hogy az ország szavazóképes állampolgárai kevesebb, mint fele menjen el voksolni. Heltai szerint felesleges is a választási regisztráció, mert Magyarországon létezik lakcímnyilvántartó lista, melyből egy választói névjegyzéket lehet összeállítani.
Csiba Katalin alkotmányellenesnek is nevezte a regisztrációt. Véleménye szerint a Fidesz a saját alaptörvényét nem tartja be. „Ezt tudjuk, és félnek, hogy ez fennakadhat az Alkotmány Bíróságon. „ – hangzott el a szóvivőtől, aki hozzátette, hogy a 2/3-os többség által jóváhagyott alaptörvényben a regisztráció nem szerepel, így utólag beleírják. Az LMP tovább vitte az ügyet, egészen az Emberi Jogok Európai Egyezménye hivataláig.
És miért őrültség bevezetni a választási regisztrációt? Az LMP által osztogatott szórólapon szerepel a válaszuk is, ám Csiba Katalin személyesen tájékoztatta az érdeklődőket. Elmondta, hogy az elektronikus választási névjegyzékkel, ha valaki rossz címet ad meg, kiszorul a választásból. Azokban az országokban van ilyen esetekre példa, ahol a lakcímnyilvántartás nem működik.
„A legnagyobb őrület, Rogán Antal őrült terve, miszerint nemes egyszerűséggel töröljük a lakcímnyilvántartást. „ – Csiba hozzáfűzte, hogy a lakcímnyilvántartás nélkül Magyarország állami szervei megbénulnának. Ezért ellentmondásosnak is bizonyul a regisztráció.
Heltai László egy példát is hozott erre az őrültségre:
„Önkormányzat: Mindenki járjon zseblámpával.
Lakó: Minek, mikor van közvilágítás?
Önkormányzat: Akkor kikapcsoljuk a közvilágítást! – Józan észt nélkülöző akarnokság!” – mondta Heltai, majd a helyi DK képviselete is tiszteletét tette a standnál, ezt követően a két szóvivő megnyitotta fogadóóráját az utca emberének.
Az LMP szóróanyagát itt olvashatják online.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
