Hírek
2013. Október 18. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mégsem forintosítják a devizahiteleket?

Úgy tűnik, nem fogják forintosítani a devizahiteleket, de egyelőre csupán körvonalazódik a törvénytervezet. A Magyar Nemzet információi szerint november végén, december elején megszülethet az a törvény, amely rendezi a devizahitelesek helyzetét.
A lap úgy tudja, a Bankszövetség október végéig mindenképpen tesz majd javaslatot a probléma rendezésére, de ezt vélhetően nem fogja elfogadni a kabinet, és saját törvényt terjeszt be, ezt követően kezdődhet a huzavona. Egyértelmű és határozott szabályokat szeretne majd felállítani a törvényhozó. Az egyik probléma, hogy már most is van 130 ezer olyan hiteles, aki nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket, és az ő szempontjaikat is figyelembe kell venni. A várható törvénytervezet mindenképpen építeni szeretne a horvát gyakorlatra.
Délnyugati szomszédunknál módosíthatják a fogyasztói hitelezésről szóló törvényt, amelyben megtiltanák a bankoknak, hogy újabb díjakat vezessenek be a hitelszerződések aláírása után, valamint köteleznék őket arra, hogy írásban értesítsék az ügyfeleiket az árfolyam és a kamatszint változásáról. Ennél is fontosabb, hogy azon hitelszerződések esetében, ahol a valutaárfolyam a visszafizetési időszakban húsz százaléknál nagyobb mértékben emelkedett, a kamatszint és a fix kamatmarzs nem lehet magasabb, mint a kezdő időpontban.
A kormány helyzetét erősíti, hogy az utóbbi időben négy ítéletben is helyt adtak a devizahiteleseknek a pénzintézetekkel szemben. Erre külön felhívta a figyelmet Orbán Viktor az Európai Központi Banknak írt válaszlevelében, amelyben leszögezte, hogy többek között a bíróságok ítélkezései is arra sarkallják a kormányt, hogy egyértelmű szabályozással éljen ezen a területen. Egyébként nem meglepő módon az EKB korábban amiatt aggódott, hogy Magyarország ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amelyekkel rákényszerítené a bankokat, hogy a devizahiteleket konvertálják át forinthitelekké.
Közben az Európai Központi bank elnöke, Mario Draghi tájékoztatást kért Magyarországtól a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban – ezt közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Reuterssel. A tárca levélben reagált az EKB elnökének, de hogy pontosan mit azt nem árulták el. Draghi az Európai Rendszerkockázati Tanács ülésén már figyelmeztette Magyarországot, hogy ne kényszerítsen egyoldalú lépéseket a bankokra a devizahitelek forintosítása ügyében. A magyar kormány november 1-jéig adott határidőt a bankoknak, hogy módosítsák a hitelszerződéseiket az ügyfelek javára, különben a kormány benyújtja az Országgyűlésnek saját javaslatát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák