Hírek
2021. Október 07. 10:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de a susnyásban végül elfogták
Hiába nyomott kövér gázt a rendőröket látva egy 28 éves férfi, az erdőbe hajtva tengelyig süllyedt a sárban. Sokadik büntetőügye indult, mert eltiltás hatálya alatt vezetett, ráadásul a drogtesztje is pozitív lett.
Tatárszentgyörgy külterületén vették észre az örkényi járőrök az ismerős autót és annak szintén jól ismert sofőrjét, aki a semmivel össze nem téveszthető sziréna hangját hallva megállás helyett rátaposott a gázra és az erdő felé vette az irányt. A járőrök először autójukkal, majd a terepviszonyokat látva futva mentek utána. A jobb megoldást ők választották, mert a menekülő 25 méterrel távolabb elakadt. A sofőrt és utasát kiszállították, majd előállították. Mindketten láthatóan zavart, bódult állapotban voltak, ráadásul a kocsi utasterében kábítószergyanús anyagokat találtak – közölte a rendőrség.
A 28 éves G. Balázs kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, magyarázata szerint koszorúhoz való mohát indult gyűjteni annak ellenére, hogy tudta, eltiltásai miatt nem vezethetne. „Nem is akartam a betonútra menni, hogy ne fogjanak meg, de itt is megállítottak a rendőrök” – fogalmazott.
G. Balázs ellen elfogásakor három jogerős bírósági döntéssel, valamint egy szabálysértési határozatban megállapított járművezetéstől eltiltás volt érvényben. Jelenleg három büntetőeljárás van ellene folyamatban a Dabasi Rendőrkapitányságon, kettő járművezetés az eltiltás hatálya alatt, a harmadik kábítószer birtoklása miatt.
A Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene – többedjére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 14:00, szombat | Belföld
13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben
2026. Július 04. 12:00, szombat | Belföld
KNYF: vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt
Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.
2026. Július 04. 10:00, szombat | Belföld
Társadalmi egyeztetés indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a kormány honlapjáról érhetők el.
2026. Július 04. 08:56, szombat | Belföld
Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét
A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
