Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2012. Október 12. 19:58, péntek | Helyi sport
Forrás: nb2.hu

Major László fordulót tippelt

Major László fordulót tippelt

A Keleti csoportból az Orosháza vezetőedzője, Major László a válogatott mérkőzésekről is ejtett pár szót.

A Keleti csoportból az Orosháza vezetőedzője, Major László állt az nb2.hu rendelkezésére, hogy megtippelje a fordulót. A válogatott mérkőzésről is ejtett pár szót. Szerinte az észteket meg kell verni, ha a céljainkat életben akarjuk tartani, míg a törökök ellen egy ki-ki mérkőzésre számít, és összességében a négy ponttal elégedett lenne.

NB II Keleti csoport 9. forduló:

Szeged 2011 (13.) – Békéscsabai Előre SE (3.)
Mindkét helyet játszottam, így örülnék neki, ha mindkét csapat szerezne egy-egy pontot, mely számunkra is előnyös lenne. Tipp: X

Újpest FC B (11.) – Putnok VSE (9.)
Bízom benne, hogy az Újpest megszerzi mindhárom pontot hazai pályán, mert az minden csapat számára jó, ha a B csapatok idén pontot szereznek. Tipp: 1

Orosháza FC (2.) – Szolnoki MÁV FC (12.)
Nyerni szeretnénk, de nem lesz egyszerű, hiszen a Szolnok sokkal jobb, mint ahogy azt a tabella mutatja. Bízom benne, hogy a szerdai mérkőzés (melyen egyébként jól játszottak), kivett belőlük, és megnyerjük a találkozót. Otthon egyébként is jól szerepelünk. Tipp: 1

Kazincbarcikai SC (16.) – Vasas SC (7.)
A Vasasnál új edző van, Kazincbarcikán is nemrég volt edzőcsere, így szerintem habár valamivel talán jobb a Vasas, a hétközi meccs kivett belőlük annyit, hogy ez a párosítás döntetlen legyen. Tipp: X

Dunakanyar-Vác (8.) – Restart-Ceglédi VSE (6.)
Érdekes csapat otthon a Vác, hiszen idegenben szerepelnek jobban. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy most a szurkolók nagy örömére végre jól szerepelnek otthon. Tipp: 1

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (10.) – Nyíregyháza Spartacus FC (4.)
A Szparit valamivel jobbnak tartom, mint a Balmazújvárost, ahol szintén új edző van egyébként. Nem emlékszem arra, hogy ennyi edzőváltás lett volna valamikor is az NB II-ben. Tipp: X, 2

DVSC-DEAC (14.) – Mezőkövesd Zsóry SE (1.)
A Mezőkövesd most két mérkőzést is elbukott, és most hétvégén nagy kérdés, hogy a Debrecen mennyire veszi komolyan a találkozót, a visszajátszókkal. Döntetlenre még nem végzett idén a Kövesd, épp itt az idő. Tipp: X

Budapest Honvéd-MFA (5.) – Ferencváros II (15.)
A B csapatok közül szerintem a Kispest a legerősebb, az FTC pedig saját bőrön tapasztalja, hogy egyáltalán nem gyengébb a Keleti csoport sem. A Honvéd behúzza a fővárosi derbit. Tipp: 1

Címkék: foci, labdarúgás, OFC, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.