Hírek
2013. Március 07. 14:42, csütörtök |
Helyi
Forrás: infooroshaza.hu
Lopások sorozatban Rákóczitelepen
Lopásokkal gyanúsítható férfit fogtak el a napokban a városi rendőrkapitányság nyomozói Orosháza Rákóczitelepen – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság
A 39 éves helyi férfi különböző fémből készült dolgokat hozott el egy Lenkei utcai ház nyitott melléképületéből. A tárgyak között volt kerékpárváz, villanymotor, szivattyú és egy varrógép is. A lopással kb. 100 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. A dolgokat a varrógép kivételével – amit szétszerelt és lefestett, mert meg akarta tartani - el szerette volna adni, de a rendőrség lefoglalta tőle ezeket és visszaadta a tulajdonosnak.
A nyomozás során kiderült, hogy a 39 éves férfi már régebben is járt ebben a melléképületben. Korábban több horgászbotot is elvitt onnan, ráadásul nem először követett már el bűncselekményt. Azzal is gyanúsítható, hogy 2013 februárjának első napjaiban a Szentesi úton gépalkatrészeket lopott. Ezeket leadta egy fémfelvásárlónak, majd a kapott pénzt - elmondása szerint társával együtt - felélte.
Az Orosházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a férfi ellen. A nyomozók vizsgálják a másik férfi szerepét a bűncselekmények elkövetésében, illetve azt is, hogy a fentieken kívül további lopásokkal is gyanúsítható-e a páros.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
