Hírek
2011. Augusztus 09. 20:00, kedd |
Helyi
Forrás: www.oroscafe.hu, Fotó: Kecskeméti Krisztina
Kulturpartiztak az Árpád kertben
Az Orosháza Fesztivál után újabb szombat délutánt szenteltek a kultúrának a művházasok.
Ahogy tavaly, úgy idén sem bontották le a nagyszínpadot az Orosháza Fesztivál után, hiszen még két rendezvény szerveződik köré. Az első szombaton délután és este már le is ment, ez volt az Árpád-kerti Kultur Parti. A másik augusztus 19-én, a Szent István naphoz kötődik majd a művelődési központ szervezésében.
Elsőként az Aprajafalva Családi Napközi gyermekműsorát láthatták és hallhatták az érdeklődök. És valóban, percek alatt aprajafalva lett a színpadból, hiszen a gyerekek első szóra felmentek és közösen énekeltek, táncoltak Nótári Andreával.
A gyerekműsor után a szerepet a hastáncosok vették át. A Semiramis Orientális Tánciskola fellépői nem csak a színpadot, hanem az előtte lévő füves területet is teljesen belakták. Sok mosoly, ringó idomok és látványos tánc jellemezte produkciójukat, melyet a jelenlévők nagy tapssal jutalmaztak.
A hastáncosok után markáns stílusváltás következett, ugyanis a színpadra érkezett a szentesi E.K.A. zenekar. Orosházi vonatkozásuk is van, lévén hogy dobosuk, Bálint Attila földink. A zenekar régóta együtt játszik, saját szerzeményeket mutattak be, a közönség egy része meglepődve hallgatta az alternatív acid-jazz-es dallamokat.
A zene után jött a duma: a Stand up Comedy egyik Dumaszínházas képviselője, Hajdú Balázs állt a mikrofon elé. 30 perces szövegelése kissé langyosra sikeredett, a közönség csak néha-néha nevetett, akkor sem hangosan.
Az est záróprogramja volt a Retro disco Bandikával. A művház közismert technikusa felcuccolt a színpadra, és belecsapott. A fiatalok azonnal a színpad elé mentek, és ropták az ismert ’80-as ’90-es évek slágereire, melyek közé becsúszott 1-1 későbbi zene is, de ez utóbbi nem vált hátrányára a bulinak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
