Hírek
2011. Október 28. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Saját
Kudarc nélkül az iskolába!
Előadás és beszélgetés az iskolakezdéssel kapcsolatos nehézségekről, tanulási zavarokról és azok megelőzéséről a Máltai Játszótéren.
Frankó Attila, intézményvezető elmondta, hogy ez volt az első alkalom ebben a témában. A környéken élő szülőket, gyermekeket várták erre az eseményre. A kicsik közösségben és friss levegőn lehettek, míg szüleik Benczúr Istvánnéval beszélgethettek. A foglalkozás célja, hogy a szülők felismerjék majd gyermekeik tanulási nehézségeit és lelki hátterű problémáit. Ha a jövőben valamelyik gyermek beszéd- és kézügyesség fejlesztésre szorul, Benczúr Istvánné Piroska, óvónő, gyógypedagógus, pszichopedagógus, nyelv és beszédfejlesztő fogja segíteni őket a tanulásban. A játszótéren folyamatosan tartják a kapcsolatot a szülőkkel, ezzel mérik fel az igényeket.
A Máltai játszótéren más programokra is van lehetőség. Például kyokhusin karate oktatás 5-14 évesek számára, 0-4 éves korig Minimóka bábszínház és papír színház az óvódásoknak és kisiskolásoknak.
Legújabb témakör a női torna lesz, melyet a játszótérnek adományozott TV-n és DVD lejátszón fognak vetíteni. Míg az anyukák tornáznak, a kicsik meséket nézhetnek, teázhatnak, uzsonnázhatnak.
A 10-14 éves korosztályból alakítottak egy színjátszószakkört, a Vihar a sarka drámaműhely névvel. A szakkör minden nagyobb eseményre készül egy kis előadással. Legközelebb mikuláskor fognak fellépni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
