Hírek
2013. Augusztus 16. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: orientpress
Közel ezer embert küldtek el a Postától
Bár a postai liberalizáció nem hozott új riválist a Magyar Postának, a vállalat a hatékonyabb működés érdekében így is jelentősen csökkentette a dolgozói létszámát - írja a Világgazdaság. A Magyar Posta által publikált első negyedéves adatok szerint három hónap alatt 875 fővel csökkent az állami vállalatnál foglalkoztatottak létszáma. Tavaly 33 ezer 140 ember tartozott a céghez, most 32 ezer 265 munkavállaló.
„A Magyar Posta kiemelt szempontja, hogy a versenykörülmények között is megfelelő hatékonysággal működő szervezetet alakítson ki. Ennek érdekében megkezdte tevékenységének átvilágítását, és a hatékonyságnövelés szempontjából releváns intézkedéseket tesz, amelynek része lehet egyes tevékenységek centralizációja, korszerűsítése. Az idei évben kiemelt hangsúly helyeződik az irányítási és az adminisztrációs területekre, amely érinti az ország teljes területén lévő szervezeti egységeket” – tájékoztatta a lapot a Magyar Posta. Hozzátették: az egyszeri költségek tekintetében, a munkaviszony megszüntetésekor a kollektív szerződés figyelembevételével jártak el. Mindenesetre a társaság 2012-es beszámolójából kiderült, hogy a szervezeti átalakításhoz kapcsolódó létszám racionalizálással, valamint a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával összefüggésben felmentési bérre 2,7 milliárd forintot, végkielégítésre pedig 342 millió forintot különítettek el.Lassú ütemű leépítésről van szó, amely szervezeti egységenként haladt, így nem volt szükség csoportos létszámleépítés bejelentésére. Döntően nem a végrehajtó személyzet, vagyis a kézbesítők és a felvételi ablakok mögött ülő ügyfélszolgálati munkatársak kerültek az utcára, hanem közép- és felső vezetők. A karcsúsítás fő indoka a januári piacnyitás és a versenyképesség javítása volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.