Hírek
2012. Október 25. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Komoly vita az unió költségvetéséről

Az Európai Parlament ragaszkodik a szervezet jövő évi költségvetésének csaknem hétszázalékos növeléséhez - hangzott a Kossuth Rádió Krónika című műsorában. 'Az egész unió éves költségvetése kisebb, mint némelyik tagállam deficitje, vagy mint a brit börtönök fenntartásának összege. A feladatok és a felelősség szilárd pénzügyi alapokat követel' – jelentette ki a vitában Janusz Lewandowski költségvetési biztos.
Patthelyzet alakult ki az unió saját költségvetése körül, miután az Európai Parlament a 2013-as büdzsé 6,8 százalékos növelésére szólította fel a tagállamok tanácsát. Strasbourgi plenáris ülésükön az EP-képviselők ezzel elutasították a nemzeti kormányok ajánlatát, amelynek értelmében a válságra tekintettel reálértékén befagyasztanák a befizetéseket. A parlament ugyanis attól tart, jövőre így nem lenne elég pénz a már elkezdett támogatási projektekre.
A szemben álló felek álláspontja tehát a jövő év vonatkozásában egyelőre kibékíthetetlennek tűnik, pedig csak most kezdődik az igazán nagy vita a 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakról.
Nagy-Britannia már jelezte: az unió 1003 milliárd eurónyi pénzügyi keretét csökkenteni kell, míg a többi nagy befizető ország legfeljebb az euróövezeti infláció mértékében hajlandó emelni hozzájárulását. Az Európai Bizottság illetékes biztosa ennél többet vár el az addigra Horvátországgal együtt már 28 tagállamtól.
'Az egész unió éves költségvetése kisebb, mint némelyik tagállam deficitje, vagy mint a brit börtönök fenntartásának összege. A feladatok és a felelősség szilárd pénzügyi alapokat követel' – jelentette ki a vitában Janusz Lewandowski. Az Európai Parlament azt is célszerűnek tartaná, ha a közös pénzügyi tranzakciós adóból származó bevételeket a tagállamok az unió közös kasszájába fizetnék be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.