Hírek
2024. Március 07. 07:54, csütörtök | Sport
Klopp: kemény időszak volt Szoboszlainak, amíg sérült volt

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint \"nagyon kemény időszak\" volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.
A csapattól az idény végén távozó szakember a Sparta Praha elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről az M4 Sport helyszíni stábjának, és hangsúlyozta, "nagyon jó", hogy a magyar válogatott csapatkapitánya visszatért a Liverpool keretébe.
"Imád futballozni, úgyhogy ez egy nagyon kemény időszak volt a számára. Nem olyan jellegű volt a sérülése, ami mindennapos fájdalommal jár, viszont nem volt szabad siettetnünk a visszatérését. Igazából 2-3 héttel ezelőtt már elkezdhette volna az edzéseket a csapattársakkal, de az orvosi stáb minden tagja azt tanácsolta, hogy legyünk óvatosak, ezért így tettünk" - fogalmazott az 56 éves német edző, aki arról viszont nem akart beszélni, hogy a csütörtök esti meccsen kezdőként számít-e a 23 éves középpályásra.
"Jó, hogy visszatért, a legutóbbi bajnokin néhány percet már játszott is, most pedig itt van a keretben. A többit majd meglátjuk" - mondta Klopp.
A Liverpool argentin világbajnok játékosa, Alexis MacAllister szintén elismerően nyilatkozott Szoboszlairól, kiemelve, hogy nemcsak "nagyszerű játékos", hanem "remek srác" is.
"Nagyon jól teljesít, amióta itt van, és bár volt egy kihagyása a sérülése miatt, így sem lehet elfelejteni, hogy mennyi pluszt ad ennek a csapatnak. Ugyanolyan fontos láncszeme a Liverpoolnak, mint a többi játékos" - fogalmazott MacAllister.
A Liverpool csütörtökön 18.45-től lép pályára Prágában, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.