Hírek
2012. Október 14. 09:01, vasárnap |
Helyi
Forrás: Békés Megyei RFK
Kistérségi bűncselekmények

Egy koccanás és egy rablás Orosházára kistérségében.
Kardoskúton - tegnap 9 óra 30 perc körüli időben - a Petőfi utcai parkolóból egy személygépkocsi tolatott ki az úttestre, eközben összeütközött a mögötte elektromos kerekesszékkel közlekedő nőnek, aki a balesetben 8 napon belül gyógyuló hámsérülést szenvedett.
A kaszaperi körzeti megbízottnak érkezett egy lakossági jelzés, mely szerint egy helyi, egyedül élő idős férfinak két ismeretlen férfi eltulajdonította a készpénzét.
Az eljárás során megállapították, hogy a két férfi közül az egyik bement az idős férfival a házába, a fiatalkorú fiú az utcán maradt, aki rövid idő után azért hívta ki a sértettet a házából, hogy társa ez idő alatt a eltulajdonítsa a ház tulajdonosának pénzét. A sértett azonban visszament a házába, tetten érte a férfi, dulakodni kezdtek, az elkövető az idős férfit ellökte, majd elmenekült a készpénzzel.
A Mezőkovácsháza Rendőrkapitányság munkatársai rövid idővel a bejelentés után elfogták a két elkövetőt, akiknél a készpénz egy részét is megtalálták. A felnőttkorú helyi elkövetőt rablás bűntett, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.