Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2012. Április 10. 07:58, kedd | Helyi sport
Forrás: ONKC; Fotó: Tóth Emese

Újra benépesült a homok

Újra benépesült a homok

Megkezdte felkészülését a magyar junior strandkézilabda válogatott a Gróz János, Rovnyai Marianna és Beínschróth Attila edzőhármas vezetésével.

Egyesületünkből a már tavaly a bő keretbe került Dancsó Dalma és Tóth Borbála mellé csatlakozott Komáromi Nikolett, Kecskeméti Szabina, Molnár Beatrix, Ulmann Bernadett, Szöllősi Dalma és Szöllősi Stella is.

Rovnyai Marianna: – Egy igen bő kerettel érkeztünk, mert ez az edzőtábor most inkább az ismerkedés jegyében zajlik. Fiatal, ’96-98-as korosztályú gyerekek is érkeztek az ország több területéről (Szentendre, Vasas, Spartacus, Veszprém, Fehérvár és Orosháza). Több játékost már láttunk strandkézi meccseken játszani, de vannak olyanok is, akik először ismerkednek meg ezzel a speciális játékkal. A junior keretből sajnos vannak hiányzók, van aki sérülés miatt, van aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott most velünk lenni. Ezért gyakran két csoportban foglalkozunk a játékosokkal. A fiatalabbakkal Attila a juniorokkal pedig János és én.

Gróz János: – A saját csapatommal már Szentendrén elkezdtük a felkészülést. A cél július 6-8. között Grúziában, Batumi városában megrendezendő III. Ifjúsági Strandkézilabda Európa-bajnokság női-férfi standkézilabda tornáján való minél eredményes részvétel. Mikor az első EB-t megnyertük, azt mondták véletlen. A második EB megnyerésénél azt mondták ez már nem véletlen. A harmadikat megnyerni már elvárás tőlünk. Ez igen nagy terhet tesz a vállunkra. A csapat is átalakulóban van, hiszen jó páran „kiöregedtek” a junior korból.

Legalább 15-20 hét kellene az eredményes felkészüléshez. Mivel a strandkézi „mostohagyerek” így az anyagi lehetőségeink szűkre szabottak. Szerencsére az eddigi „bázisunk” Szentendre mellett, most már Orosháza–Gyopárosfürdőn is otthonra leltünk. Szép környezet, kultúrált hotel, jó ellátás és pozitív hozzáállás, amit itt eddig mindig megkaptunk. Főleg ezen a két helyen tudom az edzőtáborokat megtervezni.

Nagyon kemények az edzések. Sokszor sajnálom a gyerekeket, de az eredményhez sok-sok munka és fegyelem szükséges. Napi 5-6 óra edzés után, esténként 1-1,5 óra videóelemzés van a programban. Meccseket, mozgásokat, taktikai elemeket magyarázunk el ilyenkor. Most az ünnepek miatt csak egy rövid, 3 napos volt az edzőtábor, de terveink szerint 2-3 hét múlva újra találkozunk egy hétre a gyerekekkel Gyopárosfürdőn.

Tóth mind a három napot végigedzette. Dancsó a pénteki felnőtt edzőmérkőzésen bokasérülést szenvedett, így már szombati napot ki kellett hagynia. A fiatalabbak csak pénteken és szombaton vettek részt, mert OSB meccset játszottak csütörtökön. Komáromi pedig péntekre belázasodott.

Dancsó Dalma: – Mi már tudtuk, hogy mire számítsunk, de azért voltak nehéz pillanatok az edzéseken.

Tóth Borbála: – Nagyon fárasztó volt, de egy klasszikust idézve: „ami nem öl meg az megerősít”. Ha célod van, azért nagyon sokat kell dolgozni.
Kecskeméti Szabina: – Nekem tetszett, igaz fáj mindenem, mert nagyon kemény edzések voltak.

Molnár Beatrix: – Nagyon tetszett. Jól esett, hogy mindenki kedves és segítőkész volt. Nagyon sok újat tanultam.

Címkék: kézilabda, ONKC, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld

Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát

Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -

2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld

Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására

A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll

2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld

Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld

Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról

\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.