Hírek
2011. Október 26. 16:19, szerda |
Helyi
Forrás: Kruger Diána
Jeles évforduló-e a 15. születésnap?
Nemrégiben az Oroscafé beszámolt az Orosházi Élet 15. születésnapjáról, amit nemes egyszerűséggel „jeles évfordulónak” nevezett. Ha én írtam volna azt a tudósítást, egy kicsit szerényebben fogalmaztam volna. Miért is?
Azon elvitatkozgathatunk, hogy egy lap életében a 15. születésnap sok-e vagy kevés, ezért máshonnan közelítek.
Az a nem túl hízelgő véleményem, hogy az orosházi helyi sajtó a Csipkerózsika álmát aludta olyan politikailag kiemelkedően fontos években, amelyek a rendszerváltással (vagy azt alig megelőzően) köszöntöttek az országra és annak településeire. Nézzük a tényeket! A Gyulai Hírlap mondhatja magának a legkomolyabb múltat, tekintve, hogy 1988-ban jelent meg. A második ebben a sorban a Csabai Mérleg, amelyik szintén ezekben a hetekben ünnepelte a születésnapját. Igaz, a huszadikat, mert az első lapszáma 1991-ben jelent meg. Akár Békéscsabáról, akár Gyuláról nézve az Orosházi Élet 1996-os augusztusi indulását, csak az jut eszembe, hogy jókora késéssel indult útjára az önkormányzati lap.
Az öt, illetve a nyolc éves „késés” önmagában is sok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az új magyar demokrácia szempontjából döntő fontossággal bíró öt-hat évben a helyi sajtónyilvánosság Orosházán láthatóan nem volt fontos (vagy nem volt olyan fontos, hogy ezért lapot alapítsanak), akkor bizony szomorú az összkép. Ettől függetlenül lehet ünnepelni, de nem árt számba venni, hogy az újkori orosházi sajtótörténetnek (khm…) nem csak fényes lapjai vannak.
És ha már a történelemnél tartunk. Bizonyára igaza van Koszorús Oszkárnak (noha tudjuk, hogy egy lokálpatrióta lesz az utolsó, aki kritikusan fogalmaz saját városáról), hogy 136 éves múltra tekint vissza a helyi sajtó krónikája. Ehhez nagyon halkan annyit tennék hozzá, hogy ennél komolyabb múlttal rendelkezik ezen a téren több Békés megyei város. Szóval, ebben a vonatkozásban sem árt a helyén kezelni a dolgokat.
Azt még csak lehet ars poétikának nevezni – még akkor is, ha nem túl acélos – egy lap kapcsán, hogy „minél több közérdekű írás lásson napvilágot” benne – ahogyan az Oroscafé tudósításában ez olvasható. De az már egyenesen megmosolyogtató, hogy ennek a hitvallásnak a része az is, hogy „az újság minél több orosházi emberhez jusson el”. Miután ez a lap ingyenes, és 15 ezer példányban nyomják, ez a célkitűzés azért nagyon (khm…) becsvágyónak nem hangzik. Ez szimpla terjesztési kérdés, amiről, mint orosházi olvasójuknak van véleményem, de azt most nem mondanám el. Beszéljünk egyenesen: ezt a lapot akkor is kézbesítik nekem, ha ezt nem akarom. Ebből az is következik, hogy lemérhetetlen, mennyire elégedettek az olvasók az Orosházi Élettel.
Az Orosházi Élet és az Oroscafé szerzőgárdája között elég nagy az átfedés. Ez nem baj. De elég mulatságos az Orosházi Élet 15. születésnapjáról az Oroscafé-ban megjelent tudósítás címét olvasni: „Boldog születésnapot, OÉ!” Részben-egészben az Orosházi Média Kft. stábja saját magának kíván boldog születésnapot.
Hiába, Karinthy két kis cicájának már megint kedve támadt egymással játszani. Van ilyen. Nekem meg: „Tinta csöppent a csizmám orrára…” és felébredtem az OÉ 15. születésnapjára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
