Hírek
2013. Április 17. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Jelentősebb létszámleépítés várható az állami mobiltársaságnál
Jelentősebb létszámleépítés várható az állami mobiltársaságnál. A Világgazdaság című lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben az MPVI Mobil Zrt.-nél.
Az állami mobilszolgáltatónak még tavaly január végén ítélte oda a 900 megahertzes frekvencia egy részét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A döntést azonban a már működő mobilcégek megtámadták, és a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a tender eredményét. Az NMHH megtámadta a döntést, amit azonban a Kúria megerősített. Ez azt jelenti, hogy az MPVI Zrt. nem használhatja a 12,7 milliárd forintért megvásárolt frekvenciát.
Bár már tavaly látszott, érdemi szolgáltatást nem tud nyújtani a társaság, az ott dolgozókat – sajtóhírek szerint 64 főt – nem küldték el. Az MPVI Zrt. decemberi közgyűlésén úgy határoztak, március végéig változatlan létszámmal működik tovább a cég, amihez biztosítják a szükséges forrásokat is. Idén januárban ugyanakkor lemondott a vezérigazgató, Schmidt Pál, és Kalmár István elnök is. Az MPVI Zrt.-t vezérigazgatója január 24-től Kovács Zsolt, aki nem a távközlési iparból érkezett, az ING Biztosító Zrt. vezetője volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 24. 13:21, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Brüsszelben Európa háborúba lépésének előkészítése történik
Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. Május 24. 09:48, péntek | Belföld
KSH: áprilisban 4 millió 749 ezer volt a foglalkoztatottak száma
2024. Május 24. 08:02, péntek | Belföld
Orbán Balázs: Magyarország nagy dolgokra hivatott és nagy dolgokat fog tudni elérni
Orbán Balázs reméli, új könyvének köszönhetően kiderül, hogy a jelenlegi nehéz helyzet, a háború és a \"háborús készülődés\" ellenére Magyarország \"nagy dolgokra hivatott és nagy dolgokat fog tudni elérni\".
2024. Május 24. 08:00, péntek | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták a negyedik áldozat holttestét
Megtalálták a Verőcénél történt hajóbaleset negyedik áldozatának holttestét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Facebook-oldalán csütörtökön.