Hírek
2012. Május 01. 10:16, kedd |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Ismét sikeres volt a fáklyás
Talán az év egyetlen olyan eseménye zajlott április 30-án este, mikor Orosháza polgárai ekkora érdeklődéssel voltak a viszonylag rövid esemény iránt. Fiatalok és idősek egyaránt részt vettek a tegnapi felvonuláson.
A meneten kívül nem csak a sor mellett álltak az emberek, még az erkélyekre is kimentek, hogy a minden évben megrendezett fáklyás felvonulást láthassák. Volt olyan is, aki az ablakpárkányra tette ki a laptopját, hogy webkamerán keresztül nézhesse az is, aki nem tudott eljönni az agrárszocialista megmozdulás 121. évfordulójának megemlékezésére.
A volt könyvtár előtt elsőként Fetser János osztotta meg ünnepi gondolatait. Pusztai Pálra és az akkori mozgalom vezetőire emlékezett. Orosházán két szervezet foglalkozik az ünnepséggel, az MSZP Orosházi Szervezete és a Munkáspárt. Fetser János szerint a mai értékrendek megváltoztak. „Az, hogy itt ünnepelhetünk, azt jelenti, hogy nem félünk a hatalomtól, ami elvette a demokráciát, a nyugdíjakat, a szegényektől elvett és a gazdagoknak adott, pénzt vettek el az iskoláktól.” – hangzott el a beszédben.
Természetesen a sajtó szabadságáról is szó volt, hiszen nagy botrányt kavart az orosházi nyilvános testületi ülés rögzítésének korlátozása. Fetser elmondta, hogy „minden fontos pozícióban van egy Fideszes pártkatona. Nem csak fent van káosz, hanem vidéken is. A helyi hatalomnak útjában volt Táncsics szobra, Darvas József, Vörösmarty, József Attila, Kossuth és Eötvös. Helyettük most van Harruckern és Tisza.” – nyilatkozta a képviselő.
„Orosháza egy gazdag város, a helyi iparűzési adó meghaladja Békéscsabáét. Mégis önhibán kívüli támogatás akar felvenni a város. Frakció társat neveznek ki igazgatónak, közben fél ezer családnál ki an kötve az áram, a közmunkásokat heti 7000 forintért dolgoztatják. A Fideszes urak pedig orosházi közpénzből fizették a kampány stábot. Haszontalan tányérokra, kanalakra herdálják el az orosháziak pénzét.” – majd egy aggódó polgár történetét ismertette: „Tudok ágyat biztosítani, de vegye meg az infúziót.” – mondta egy orvos a betegnek. Ágya van neki is – mondta – de pénze nincs infúzióra. Szegeden ingyen biztosították neki mind kettőt. Egy másik történet szomorúbb véget ért. Fetser János elmondása szerint a nyugdíj biztosítónál tudta meg egy férfi, hogy elsejétől nem lesz nyugdíja. Ment 400 métert és szívrohamban elhunyt. Fényes nappal, az utcán.
„Harcolni kell az értelmetlen terhek ellen. Az örök remény, hogy jöhet még egy jobb kor, életben tartjuk a lángot.” – ezzel zárta beszédét Fetser János.

Dr. Botka László, Szeged Város polgármestere, országgyűlési képviselő, az MSZP Választmánya elnöke is Orosháza büszke munkásaira emlékezett, akik 121 éve kiálltak a jogaikért, akik nem akartak mást, csak élhetőbb életet. „A mai hatalom azokat a jogokat tiporja, melyeket elődeink kiharcoltak.” Az igazságtalan adórendszerről, a munkavállalók kiszolgáltatottságáról, a bruttó 47.000 forintot érő közmunka programról beszélt, illetve arról, hogy a kormány nem vállalja az oktatást, így 15 éves képzetlen gyerekek lesznek az utcán. „Ma nem a tehetség, rátermettség és szorgalom számít egy munkahelyen, hanem a politikai kötődés. Azért vagyunk ma itt, mert nem ilyen jövőt akarunk. Az ember értékét nem a pénze, hanem a becsülete adja. A remény lángja, hogy gyermekeink számára igazabb Magyarországot építsünk.”
A beszédek után koszorúzás következett, majd a várva várt fáklyás felvonulás és éjfélig tartó utcabál. Az eseményen készült képeket itt tekinthetik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
