Hírek
2012. Február 23. 11:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Hova tűnt Dancsó József?
Orosháza polgármesterének nem fontos a Wesley János iskola sorsa? Ezzel a kérdéssel indul az MSZP Orosházi Szervezetének sajtóközleménye.
"Hazugság, amit a Fidesz állít, hogy az Országgyűlés előtt lévő, az egyházak jogállásáról szóló kormánypárti javaslat nem érinti az orosházi volt gyógypedagógiai iskola sorsát. Már hogyne érintené!
Iványi Gábor, az iskolát fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnök-lelkipásztora néhány nappal ezelőtt − mintegy utolsó segélykiáltásként − a következőt írta:
A MET Egyház „főiskolai, közoktatási és szociális intézményhálózatában több ezer személyről gondoskodik, és mintegy 800 munkahelyet tart fenn. Hamis és törvénytelen döntésével a jelenlegi kormány és parlamenti többség elsősorban az ő sorsukat veszélyezteti.”
Varga Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő erre a veszélyre mutatott rá. Ő a Parlamentben módosító indítvánnyal tette volna lehetővé a MET egyházi jogállásának megőrzését. Dancsó József miért nem csatlakozott ehhez?
Az MSZP Orosházi Szervezete évek óta következetesen tiltakozik Dancsó József önkormányzati iskolarendszert romboló tevékenysége ellen. A szocialista városvezetés alatt önkormányzati fenntartású volt a gyógypedagógiai iskola is. Most miért nem az? Örülnünk kell, hogy a szülők 2010-ben rátaláltak a MET Egyházra, amely megmentette az iskolát a bezárástól. Emlékezhetünk Dancsó József akkori „áldásos” tevékenységére.
De ennek a témának a felvetése a részükről nyilvánvalóan figyelemelterelés. Napokon belül szavazni fognak az Országgyűlésben a képviselők erről a törvénymódosításról. És akkor fehéren-feketén ki fog derülni, hogy Dancsó József mi mellett teszi le a voksát. Többet ér-e neki a pártfegyelem, mint a város, a közösség, amelyet képvisel? És akkor végre meg kell majd szólalnia: nem bujkálhat tovább!
MSZP Orosházi Szervezete elnöksége"
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
