A Magyar Nemzetőrség a Történelmi Vitézi Rend és a Szent György Lovagrend szervezésében Hősök napi megemlékezést és sírkőavatást tartottak a Rákóczi-telepi temetőben.

Az 1944 október 4-én hősi halált halt katonák sírjánál gyűltek össze az emlékezők, mely alkalomra a rendezők saját erőből felújították a sírt és márvány emléktáblát avattak , melyen a 7 katona neve olvasható.

Koszorús Oszkár beszédében felidézte az 1944 őszi harci eseményeket, mely során hősi halált halt ez a 7 katona. Megemlítette azokat Rákóczi-telepi embereket akik a harcok elvonulása után ide , közös sírba temették őket, minden különösebb szertartás nélkül. 1945-48 között az MNDSZ asszonyai és Rákóczi telepi evangélikus lelkész emlékezett meg róluk a hősök napján.

Laczki János evangélikus lelkész János evangéliuma 15. fejezet 13. verséből idézte Jézus szavait : „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért”. Ezzel az idézettel utalt arra az önfeláldozásra, melyet e hét katona vitt véghez a Hazáért és bajtársaikért. Beszédében kitért arra, hogy a háború megítélése ma is megosztja a társadalmat, vannak akiknek nem tetszik, hogy az elhunyt hősökre emlékezünk –immár szabadon- akik kötelességüket teljesítették, a hazát védték.

Két nyugdíjas parókus -egy görög-keleti és egy katolikus- a szertartás keretében a Makkabeusok könyvéből idézte a hősökről szóló részt. Kiemelten szólt arról, hogy az élet áldozata a legkülönlegesebb érték, különösen ha azt embertársaikért, a hazáért hozzák – mint ezek a honvédek. A szertartás végén szentelt vízzel öntözték meg a sírt.

Ezután koszorút helyezett el a Magyar Nemzetőrség a Történelmi Vitézi rend és a Szent György lovagrend, az Airsoft csapat, majd a telepi iskolások helyezték el virágaikat.

A rendezvény díszőrségét a szegedi 1. Magyar Királyi Honvéd hagyományőrzők egyesülete biztosította.

A megemlékezés a Szózat és a Székely-himnusz közös eléneklésével zárult.