Hírek
2013. Október 12. 08:41, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Holland-magyar - Egervári Sándor lemondott
A hollandoktól pénteken elszenvedett 8-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A szakember a világbajnoki selejtezőmérkőzést követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.
A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest.
A sportvezető hozzátette: a válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja, ugyanakkor reméli, hogy a drukkerek ott lesznek majd kedden a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen.
Magát a találkozót csak röviden értékelte Egervári:
"A holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez."
Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a magyar csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig - az eddigi eredmények alapján - kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban Egervári Sándor hozzátette, természetesen boldog lenne, ha a gárda kiharcolná a pótselejtezőt.
Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 12:00, kedd | Sport
Magyar-kazah - Nagy potenciállal rendelkező fiatalok lépnek pályára a kazahok ellen
Az a prioritás, hogy a finnekkel szembeni meccs utolsó 20 percében történtek ne ismétlődjenek meg kedden a kazahok elleni mérkőzésen
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.
