Hírek
2012. Január 19. 16:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Folytatódik a szocialista hazugságdömping
Állítja a Fidesz az alábbi közleményben, melyben a tegnapi szocialista sajtótájékoztatóra reagál.
"A szocialisták nem tanultak politikai megsemmisülésük okaiból és ugyanazzal a rezzenéstelen arccal hazudnak bele az emberek szemébe, amelyet már megszokhattunk 2002 és 2010 között. Ha Fetser János nem távozna szünetben a munkahelyéről és lelkiismeretesen elvégezné a képviselői munkáját, esetleg elolvasná az előterjesztéseket, akkor nem állítana valótlanságokat és tudná, hogy az orosházi testület semmilyen, a lakosságot terhelő kedvezőtlen adóváltoztatást nem szavazott meg. Ha venné végre a fáradtságot, és fellapozná a város korábbi költségvetéseit, láthatná, hogy 2006 és 2010 között nagyságrendekkel csökkent az állami normatívák összege, így hazugság az is, hogy amíg ő volt a polgármester ugyanakkora költségvetéssel működhetett a város, mint 2011-ben. 2010-ben éppen egy orosházi miniszter, Varga Zoltán áldásos tevékenységének köszönhetően jutott 500 millió forinttal kevesebb Orosházára. A szocialista kormányok megbüntették az orosháziakat, amiért nem tűrték tovább Fetser János ámokfutását a város élén. A város adósságállománya töredéke az MSZP-s politikusok által hangoztatott nem valós mértékhez képest, igaz annak kialakulásában nem kis szerepe volt a Fetser-féle politikai kampányberuházásoknak, valamint az állami elvonásoknak is."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
