Hírek
2012. November 14. 11:29, szerda |
Helyi
Forrás: Békés Megyei RFK
Fiatalkorú betörő Gádoroson

Harmadjára tetten érték az italokért visszajáró lányt.
Betörtek egy vendéglátóhelyre 2012. november 13-án Gádoroson. A sörözőt délután 4 óra körül nyitni érkező tulajdonos egy fiatal lányt talált az épületben, aki egy reklámszatyorban készült elvinni különböző dolgokat.
A nő hívta a rendőrséget, és a pár percen belül a helyszínre érkező körzeti megbízottal együtt nézték át a söröző helyiségeit. Kiderült, hogy a 15 éves lány egyedül van bent és már nem először visz el az épületből italokat és egyéb dolgokat. A söröző ajtaját ugyanis az elmúlt napokban már kétszer is nyitva találta, a kaput rögzítő műanyag kötegelőt pedig könnyen elszakította. Kétszer már sikerült úgy lopnia, hogy el is tudott menni a helyszínről, a harmadik alkalommal azonban tetten érték. Elmondása szerint egy ismerőse hívta fel a figyelmét arra, hogy a sörözőbe nem nehéz bejutni, az onnan ellopott italokért pedig fizetett neki. A vendéglátóhely üzemeltetője az első két esetet nem jelentette be a rendőrségen. A harmadik alkalom után azonban összesítette a kárt, és az előzetes becslése szerint a lopások és a rongálások miatt több mint 70 ezer forint veszteség érte. A 15 éves gádorosi lány ellen dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.