Városlista
2026. július 3, péntek - Kornél

Hírek

2012. Október 27. 12:36, szombat | Helyi
Forrás: Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Eötvös nap

Eötvös nap

Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda október 27-én tartotta a már évek óta megrendezésre kerülő Eötvös napi rendezvényét.

Ez a nap már hagyománnyá vált az iskola életében. Ilyenkor az iskola tanulói ügyességi és szellemi vetélkedőkön mérik össze erejüket és felkészültségüket. Idén már a második alkalommal az intézmény legkisebbjei, az óvodások is részt vettek az eseményen.

Reggel nyolc órakor az iskola apraja és nagyja az Eötvös szobor körül gyülekezett, hogy a hagyományos koszorúzási ünnepséggel kezdetét vegye a nap. Az elhangzott vers után a Diákönkormányzat elhelyezte koszorúját a szobor talapzatánál. Ehhez csatlakoztak az első és második osztályosok képviselői saját készítésű zászlóikkal.

A program a sportcsarnokban folytatódott. Korcsok Marianna megnyitó beszéde után idézetek hangzottak el az iskola névadójának műveiből, tanulók tolmácsolásában.

A nap egyik kedves színfoltja volt az óvodások és az alsó tagozatosok csapatainak váltóversenye, amely a lelátón helyet foglalók lelkes bíztatása mellett zajlott.

Ezután a nagyobbak számára is élményekben gazdag program kínálkozott: karaoke, darts, kerékpár verseny, szellemi totó, zenefelismerés…
Amíg a felső tagozatosok szellemi vetélkedőkön és akadálypályákon csillogtathatták meg ügyességüket és tudásukat, addig a kisebbeknek az Eötvös játékösvény feladatai nyújtottak önfeledt szórakozást.
A napot jó hangulatú eredményhirdetés zárta, amely után mindenki elégedetten távozott.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.