Hírek
2016. Július 30. 00:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Elfogták az autórablót, aki egy fiatal nő halálát okozta
A rendőrség elfogta annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn - közölte a rendőrség pénteken.
A gödöllői Sz. Lajos, aki ellen korábban körözést adtak ki, pénteken délután egy isaszegi sörözőben került rendőrkézre.
A gyanú szerint a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene.
A tájékoztatás szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.
A gyanúsítottat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatják - közölte a PMRFK.
Az áldozat a Turay Ida Színház munkatársa volt, a rabló pedig zenész, hegedűművész, az egyik videomegosztó csatornán több felvételen szerepel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
2026. Január 15. 07:27, csütörtök | Belföld
Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
A \"brüsszeli háborús terv\" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
