Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2025. Szeptember 25. 16:37, csütörtök | Belföld
Forrás: Juhász Melinda

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen – 35 éves jubileumát ünnepelte az IPOSZ

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen – 35 éves jubileumát ünnepelte az IPOSZ

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerdán tartotta 35 éves jubileumi rendezvényét.


A programon az ipartestületek képviselői mellett kormányzati, kamarai és szakszervezeti vezetők, valamint nemzetközi partnerek felszólalásai hangzottak el.
A rendezvényt Németh László, az IPOSZ elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta:
„Eljött az ideje, hogy különválasszuk azokat a nagyvállalatokat, amelyek robotokkal, megállás nélkül termelnek, azoktól a kézműves és kisipari vállalkozásoktól, ahol az emberi munka, a pihenés és a kreativitás a termelés alapja.” Hozzátette: „Mert az emberi kéz által végzett munka nemcsak terméket ad, hanem emberi méltóságot is – olyat, amit semmilyen gép nem tud helyettesíteni.”


Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a szervezetet és kiemelte:
„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” A kormányfő hangsúlyozta: „A mikro-, kis- és középvállalkozások mára a magyar gazdaság legfőbb tartóoszlopaivá váltak, és mindez aligha valósulhatott volna meg az Ipartestületek Országos Szövetsége nélkül.” Levelében rámutatott, hogy az IPOSZ nemcsak tekintélyes érdekképviseleti szervezet, hanem erős közösség is: „Ma Önöknél összpontosul mindannak a tudásnak, szorgalomnak, kitartásnak, bátorságnak és alkotóerőnek a jelentős hányada, amely a következő években, évtizedekben is a motorját fogja adni a magyar nemzetgazdaságnak.” Orbán Viktor zárásként így fogalmazott: „Isten áldja a tisztes ipart!”
A kormány nevében Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte az ünneplőket. Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a kézművesség kulturális jelentőségét emelte ki, szó szerint idézve:
„Magyar kultúráról csak addig beszélhetünk, amíg létezik magyar kézművesség. Nemzetről pedig addig beszélhetünk, amíg kultúránk élő. A magyar kézműipar tehát a vállán hordozza a nemzetet.”


A gazdasági kamarák részéről Csókay Ákos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a két szervezet közös céljait hangsúlyozta: „A megújuló kamara és az IPOSZ közös célja, hogy a kézműves és kisvállalkozói szektort a digitalizáció, a fenntarthatóság és az innováció élvonalába emeljük.”
A munkavállalói érdekképviseletet Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke képviselte. Kiemelte: „Az IPOSZ jelszava — „Isten áldja a tisztes ipart” — nemcsak egy szép mondat. Ez egy értékvallomás.” Zárásként így fogalmazott: „Legyen ez a következő 35 év közös vezérelve is: tisztességes bér – tisztes ipar, tisztességes élet – tisztes munka.”
Az ünnepségen több mint 60 díjazott vehette át elismerését a kézműipar, a vállalkozói szféra és a nyilvánosság kiemelkedő teljesítményeiért.
Az esemény végén az Ország Tortája 2025 – a gyulai Kézműves Cukrászda mestercukrászainak, Balogh Lászlónak és Kis Rolandnak „DCJ Stílusgyakorlat” nevű alkotása – tisztelgett a Dobostorta 140. évfordulója előtt, meggy, csokoládé és karamell ízharmóniájával.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld

MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld

Ma indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez

2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld

Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk

Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.