Hírek
2011. Augusztus 06. 13:51, szombat |
Helyi
Forrás: HVG
Bűnügyi toplista: Orosháza a kilencedik
A HVG e heti számában közölte a városok 2010-es bűnügyi toplistáját, a megyei jogú városok nélkül. A 304 város közül bűnügyi fertőzöttség tekintetében Orosháza a 9. helyen szerepel.
Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a város azért került a lista kilencedik helyére, mert az Orosházi Rendőrkapitányságon 2010-ben befejeztek egy üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett lopási ügyet. Ebben az az eljáró nyomozó hatóság az irányadó statisztikai szabályok szerint 2364 „B” lapot — azaz 2364 bűncselekményt — rögzített.
Az elkövető 2009. és 2010. évben a helyi temetőkből rendszeresen lopott el koszorúkat, sírcsokrokat, egyéb kegytárgyakat. Albert István hozzátette, az Orosházi Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett összes többi bűncselekményt figyelembe véve a település valahol a lista vége felé szerepelne. Mint ahogy ugyanezen a listán 2008-ban a 230. helyre került. Az elkövetett cselekmény nem tartozik a kiemelt bűncselekmények kategóriájába, amely jelentősen nem befolyásolja az emberek szubjektív biztonságérzetét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 06. 16:00, péntek | Életmód
Megnyílt a 32. FeHoVa Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
