Hírek
2013. Február 11. 19:21, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Betörések Orosháza-Rákóczitelepen - rendőrkézen az egyik gyanúsított
Kétszer loptak ugyanonnan, de egyik alkalommal sem volt nehéz dolguk. Az épületet ugyanis nyitva találták, a tulajdonos nem zárta be az ajtót.
Még 2012. decemberében érkezett bejelentés az Orosházi Rendőrkapitányságra, hogy Rákóczitelep városrészen egy ingatlan területére mentek be ismeretlen elkövetők, ahol a melléképületből húskészítményeket, gázpalackot és kézi szerszámokat vittek el hozzávetőleg 300 ezer forint értékben.
Nem volt elővigyázatos a tulajdonos, mivel a melléképület ajtaja semmilyen biztonsági eszközzel nem volt védve, mindössze „kilincsre” volt becsukva. Nagyjából két hét elteltével ismét bejelentés érkezett, hogy ugyanabból a melléképületből megint fagyasztott húst loptak el, amellyel 80 ezer forint kárt okoztak. Azonban ekkor sem volt nehéz dolga az elkövetőnek, ezúttal is csak a kilincset kellett lenyomnia, hogy bejusson a kamrába – olvasható az Orosházi Rendőrkapitányság sajtóközleményében
Az Orosházi Rendőrkapitányság nyomozói mindkét bejelentést feldolgozták és megállapították, hogy ugyanazok követték el a bűncselekményeket. Ennek megfelelően folytatták a nyomozást. A tanúkutatásnak és az információgyűjtésnek köszönhetően február 09-én jutottak el egy helyi férfihoz, aki az elszámoltatása során elismerte a két cselekmény elkövetését. Lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, miközben egy másik kábellopásra is fény derült, amelyet egy nyaralóban követett el.
A gyanúsított társait és az ellopott tárgyakat még keresi a rendőrség. A nyomozás során azt is vizsgálják, hogy az elmúlt időszakban Rákóczitelepen történt néhány kisebb lopáshoz lehet-e köze a gyanúsítottaknak – zárul az Orosházi Rendőrkapitányság sajtóközleményében
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
