Hírek
2011. December 16. 16:36, péntek |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Adventi játszóház és ünnepi gyertyagyújtás a Czina iskolában
A Czina Sándor Tagintézmény 15 órai kezdettel a leendő első osztályosoknak és szüleiknek rendezett adventi játszóházat, fél 4-kor pedig Ünnepi gyertyagyújtást tartottak az udvaron felállított karácsonyfánál.
A karácsonyi ünnepség kézműves foglalkozással és játszóházzal indult. Többek között méhviasz gyertyákat és mézeskalácsokat készítettek a gyerekek.
Fél 4-kor az iskola 8. osztályosai adtak műsort, majd Burka László képviselő mondott köszöntőt, aki kiemelte, az ünnepséggel hagyományt próbálnak teremteni az Üvegvárosi közösségben.
A képviselő szavai után a legkisebb óvodások és a leendő elsősök léptek fel egy betlehemi színjátékkal, majd a mécsesekből kirakott fenyőfa körül állva fejeződött be a rendezvény.
Kunstár Sándorné a DÖK elnöke elmondta, az előző években az alsó és felső tagozatosok külön ünnepelték a karácsonyt a Czina Iskolában. Idén összehozták a két tagozatot és az óvodások is bekapcsolódtak az ünnepségbe. Az udvaron felállított fenyőfát a Soós Faiskola ajánlotta fel, melyet Burka László képviselő segítségével tudták az iskolába szállítani. A szervezők köszönetet mondtak a Méhész Szövetségnek, a Városüzemeltetésnek és a Csikós-Bau Kft.-nek a segítségért.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.












