Hírek
2012. Március 10. 13:54, szombat |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
A TMKIT szépen szerepelt a regionális döntőben

Az orosházi Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont 2 négy fős csapata szépen szerepelt a Polgár az európai demokráciában című Országos Tanulmányi Verseny Regionális Döntőjében.
A Töridióták nevű csapat tagjai a 12. B osztály tanulói (Csiki Rebeka, Farkas Tamás, Rácz Dávid, Rácz Tamás) 2. helyezést értek el, így továbbjutottak az országos döntőre, mely 2012. április 18-19-én lesz Budapesten. A csapat felkészítő tanára Seres Erzsébet. Az INTEGráciák nevű csapat tagjai a 11/8. osztály tanulói (Kiss Romina, Deák Alexandra, Szokolay Jennyfer, Kaczkó Anna) 5. helyen végeztek. A felkészítő tanáruk Mucha János volt.
A verseny feladataiban állampolgári ismeretek és az Európai Unióról szóló feladatok szerepeltek.
A versenykiírásnak megfelelően a verseny helyi fordulóból, regionális döntőből és országos döntőből áll. A helyi selejtezőben 2012. január 16-án a csapatok egy 90 perces tesztet töltöttek ki, amelyben az előzetesen megadott olvasmányokkal kapcsolatban szerepeltek kérdések, feladatok. A regionális döntőben 2012. március 3-án Kecskeméten egy 30 perces tesztet kellett írniuk a csapatoknak, majd közéleti szituációkat megjelenítő szóbeli feladatokban kellett részt venniük a diákoknak, amelyek vita- és érvelési készséget igénylő feladatokból álltak.
A második forduló előtt a versenyzők problémamegoldó, esetelemző power point bemutatót készíttek, amelyet a verseny során szóban kellett ismertetni. Az országos döntőre ezt a problémamegoldó projektet kell továbbfejleszteniük, s részben megvalósítaniuk, majd frakcióvitában, összjátékban, EU-sajtótájékoztatóban mérik össze a tudásukat.
A vetélkedő második napja ún. Demokrácia-séta, amikor közintézményeket (Alkotmánybíróság, Legfőbb Ügyészség, Alapvető Jogok Biztosa Hivatala, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) látogatnak meg a versenyzők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.