Hírek
2012. Március 14. 20:38, szerda |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
A Táncsics-szobornál ünnepelt a Demokrácia, Szolidaritás, Esélyegyenlőség Alapítvány

A Demokrácia, Szolidaritás, Esélyegyenlőség Alapítvány március 14-én este a Táncsics-szobor előtt tisztelgett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Az ünnepségen Kocsondi S. Dániel mondott beszédet, melyben felidézte Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseményét. „1848. március idusa a magyar nemzet önrendelkezéséért, szabadságáért folytatott harcának nyitánya volt.”
Kocsondi S. Dániel a Táncsics-szobor árnyékában a forradalom legfontosabb eseményeit sorolta fel. „A bécsi forradalom hatására a pesti radikális fiatalok - Petőfi, Jókai, Vasvári – vezetésével elhatározták, hogy kihirdetik az általuk megszövegezett 12 pontot. Gyülekezési helyül a Pilvax-kávéházat tűzték ki, gyülekezési idejéül pedig a másnap reggel 8 órát. Petőfi megígérte, hogy még az nap este, március 14-én alkalmi költeményt is ír és azt maga fogja elszavalni.”
Szó volt még a március 15-i proklamáció szerkesztéséről, a beszédekről és a duzzadó tömegről, mely 300-400-ról nőtt 5000 fős csoporttá. A Landerer nyomdában történtekről is megemlékeztek a résztvevők, hiszen itt követelték a márciusi ifjak a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatását, melyeket szétszórtak a tömegben. Táncsics kiszabadításáról és a pozsonyi küldöttségről is hallhattunk az ünnepségen.
„Mindezen események indították el Magyarországot a polgári jogok és a függetlenség kivívásához vezető rögös úton, bár a szabadságharc a cári seregek segítségével végül elbukott, de a 48-as vívmányok hosszú évtizedekre meghatározták az ország politikai küzdelmeit és a későbbi kiegyezés fundamentamául szolgáltak.” – nyilatkozta Kocsondi S. Dániel.
„Bár 164 év választ el bennünket 1848 hőseitől, de mind a mai napog meghatározó számunkra március 15-e, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal. 1848/49 jogokat és méltóságot adott. Az országnak függetlenséget, a népnek felelős kormányt, közteherviselést és sajtószabadságot. A parasztoknak jobbágyfelszabadítást, a nemzetiségnek törvényt, a zsidóknak állampolgári jogegyenlőséget. Mérce és minta született.
1848. március 15-e nemzeti színt is teremtett. A pirosat, a fehéret, a zöldet, a nemzeti trikolort, ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi.
Mi magyarok hajlamosak vagyunk – sokszor nem valami mellett - , hanem mások ellenében definiálni magunkat. Pedig március 15-e példát adhat nekünk az összefogásra is, hiszen akkor nemre, korra, vagyoni és születési helyzetre való tekintet nélkül egy emberként mozdult meg az ország. A szabadságért, mindannyiunk szabadságáért! Csak a szabadság teremthet országból hazát!” - hangzott el az ünnepségen.
Végül az „Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!” mondatokkal zárult a beszéd. A virágok elhelyezése előtt a résztvevők közösen énekelték el a nemzeti Himnuszt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.