Hírek
2017. Június 13. 12:56, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció
A szomszéd fegyverével lőtte le véletlenül a kislányát a miskolci férfi Miskolcon
Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe
- erősítette meg hétfő esti közlését a rendőrség az MTI érdeklődésére kedden, miután a gyanúsítottat kihallgatták az esetről.
Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a részleteket ismertetve elmondta: a férfi szomszédja hosszabb időre elutazott, értékesebb tárgyait összepakolta és azokat rábízta a gyanúsítottra, megőrzésre.
Hétfő este a férfi kíváncsiságból úgy határozott, hogy átnézi a nála hagyott szatyrokat. Az egyikben talált rá az igen kicsi, egy nagyobb tenyérben jószerivel észre sem vehető fegyverre, amelyet addig forgatott, nézegetett, amíg az el nem sült. A golyó a kislányt találta el - tette hozzá az alezredes.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfő este a 112-es központi segélyhívó számon jelentette be egy miskolci nő, hogy a lakásukon a 9 éves lányukat az élettársa véletlenül meglőtte.
A járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan az elsődleges ellátása után kórházba vitték a gyermeket, a kislány azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt.
A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt hallgatnak ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
