Hírek
2012. Május 24. 16:47, csütörtök |
Helyi
Forrás: Bárdos Zsuzsa
A református iskolások Gálaműsora
„Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!” – énekelte a közönség a művelődési ház színpadát zsúfolásig betöltő szereplőgárdával május 23-án este.
A református iskola izzó hangulatú Gálaműsorán teljesült a főszervező, Víghné Pintér Lilla tanárnő szívből jövő kívánsága: „Érezzük jól magunkat és örüljünk a gyerekek sikerének!”.
Az Előd utcaiak aprajának, nagyjának bemutatkozást biztosító, hagyományos májusi program díszvendégei a szülők. Édesanyák, édesapák, nagymamák és nagypapák izgultak, derültek, tapsoltak a rivaldafényben eleinte hunyorgó, ám ripsz-ropsz feloldódó csimutáknak. Az ötletekből ki nem fogyó pedagógusok és tanítványaik ez esztendőben is feledhetetlen ajándékokkal lepték meg az iskolához kötődő felnőtteket. Meghitt mondatait, tiszta hangjait, hol finom, hol pergő mozdulatait eleinte bátortalan, ám hamarosan felszabadult mosolyával hitelesítette a 273 előadó. Egyszer angolul, másszor magyarul folyt a szó, a taps pedig mind gyakrabban zúdult fel.
A hetek, hónapok óta gyakorolt bemutatók pompás estével jutalmaztak meg gyereket, felnőttet. A csaknem két óra nagyszerűségének szívet melengető emlékével, s talán egy kicsit mosolygósabban indult haza mindenki.
Az est szereplői: az iskola énekkara Verasztóné Kiss Gabriella vezetésével, Pörnekiné Csiga Eleonóra zongorakíséretével; a Siposné Börcsök Éva felkészítette mesemondó: Bencsik Alexandra (1. a); a Víghné Pintér Lilla segítette szónoklatmondó: Czvitkó Balázs (7. a); Sitkei Anikó tanítványai: a 3. a és a 4. a osztály furulyásai. Mezei Petra 1. a osztályos furulyadarabját betanította és kísérte Debreczeniné Szabó Szilvia. Karsainé Kovács Mária 2. b osztályosai a mamákat köszöntötték szavalatukkal. A nyolcadikosok Antali Zoltánnak köszönhetően keringőt lejtettek. Nácsa Judit tanítványától, a 4. a osztályos Bánfi Bendegúztól verses mesét hallott a közönség. Az 1. a osztályosok néptánccsoportja Szemenyeiné Vasadi Valéria betanításában játékfűzéses tánccal lepte meg a közönséget. Kallóné Kárpáti Mónika 2. a osztályosai Janikovszky Évát tolmácsolták. Verasztóné Kiss Gabriella 5. a osztályos diákja: Lengyel Martin a Bibliából mondott részletet. Mother’s day song, If you’re happy song – énekelték a Bertalan Ildikó és Gulyás Katalin tanította 1. c osztályosok. Molnárné Németh Krisztina 4. c osztályosai angolul, magyarul is tiszta dallamokkal ajándékozták meg a vendégeket. Ferencsik Zoltánné 3. a osztályosai Károlyi Fülöp Béla meséjét árnyjátékkal dolgozták fel. Varga Zsolt tanítványai: Puskely Pál, Ferenczi Balázs és Juhász Márk 7. a osztályosok spanyol táncokat gitároztak. Szemenyeiné Vasadi Valéria tanította be az 5. a osztály néptáncosait. Lehoczki Andrea a 7. c osztályt angol színdarabra készítette fel. Nagyné Rátódi Erika 4. a és 7. a osztályosokkal sárközi kanásztánccal mulattatta a nagyérdeműt. Molnárné Németh Krisztina és a 4. c osztály mindenkit megénekeltetett az utolsó percekben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
