Egy vagy több élet veszi kezdetét két ember, életre szóló elkötelezettségéből. Megkezdődik a fogantatás pillanata, s rögtön a létezés idődimenziójába való beköltözés folyamata nyilvánul meg. Először még egyénről beszélünk, s aztán később, ahogy megismeri az őt körülvevő világ jellegzetességgel bíró dolgait kialakul az egyénhez tartozó személyiség.

A megszületéssel a világ egészében egy apró részlet lesz, s első felsírásával jelzi, hogy itt vagyok, megjöttem. Az édesanya melegen áttüzesített, szeretettel gazdag karjai közé veszi a picit, aki hallja a vérnek az erek falára gyakorolt nyomása következtében létrejövő puha rezgéssel rendelkező szív nem szabályos rezdüléseit, s ezzel már kivetíti az anya gyermeke saját még nem kiforrott érzésvilágának falára a legnagyobb, legősibb érzést.

Jelen van a világban, még pedig a gondoskodás által, hiszen, ha ez nem történne meg, élete semmilyen téren sem fejlődne, s így akkor, az véget is érne.
Olyan aranyos, amikor a szülők izgatott érzésével társulva várják gyermekük első szavainak megjelenését, s akkor kimondja hirtelen, kicsit értetlenül, hogy pl: „ Apa.”

Egy család összetétele nagyon fontos, s nem mindegy hogy mi a váza, hogy homokra építjük azt, s a szél elfújja vagy erős, stabil sziklára. Felelősök a szülök a következő nemzedék meglétért, s a született gyermekük/gyermekeik pedig az-azutánira.

Nehéz, s egyben szép feladat. A gyerek személyiség fejlődésének szakaszában kell nagyon odafigyelni, hogy teszünk, s mit nem.

Például, ha látjuk, hogy egy rossz közösséghez szeretne csatlakozni, de engedjük, akkor nem feltétlen a fejlődését biztosítjuk ezzel. Akkor kell kérését elutasítani, még ha ez fáj is.

Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ki a jó szülő? Aki mindent enged, s mindent megvesz? Bizonyára nem, az engedékenység elmehet rossz irányba illetve a túlzott minden megvétele is. Egy idő után mondjuk már nagyon követelőző lesz a gyerek, nem lesz tekintély, tisztelet, amiket elsősorban akkor kell belénevelni, amikor kisebb életkorral rendelkezik.

Az engedékenység egy kisebb fokát elérve, de csak addig, s nem tovább lehet pozitív is, hiszen lehet a szeretet kifejeződésének egyik szintje is.
A jó szülők azok, akik simán csak szeretnek, s ezt cselekedeteikben, s azok megnyilvánulásaiban tudják kifejezni.

Sajnos a mai világban milyen család típus a divat? Ezt inkább nem nevezném, annak, hiszen a köznyelv is élettársi kapcsolatnak nevezi. Biztos jó úton haladunk!?

Egy ilyen kontaktus természetesen lehet megalapozott, csak nem Valakire, hanem saját magukra, s amint láthatjuk ezeknek egy idő után vége is.
Miért ezt választják az emberek? Azért kérem szépen, mert nem mernek elköteleződni! Olyanok, mint a lekvár, ami gyorsan elfolyik. Félnek, mert úgy vannak vele, hogy hátha találnak jobbat. S a természet törvényeit ismervén tudhatjuk, hogy a jobbnál mindig van jobb.

Kedves olvasók közt lévő család egyes tagjainak kívánom, hogy szeretettel legyenek gyermekeik iránt, hiszen fontos a szülő-gyermek kapcsolat, s ha ez megromlik, akkor bomlik az egyensúly, s akkor rossz dolgok veszik kezdetét. Ne engedjük ezt, mindig szakítsunk időt a másikra, még, ha kedvünk sincs rá, akkor is tegyük meg, mert az-az alkalom már soha többé nem fog visszajönni.